Hollywood megint elszabta

Hollywood megint elszabta

A nők évszázados elnyomására, szerepének kifakítására a vásznon végül is törvényszerű válasz, ha a gyengébbik nem egy-egy kirakati képviselője időnként megsemmisítő csapást mér a hagyományos nemi sztereotípiákra. A bunkó, erőszakos férfiakat leiskolázó árnyalt női karakterek évtizedek óta hígítják a tesztoszterontartályban pácolt filmes macsókultuszt – elég csak a Thelma és Louise elszabadult barátnőit vagy Ripley hadnagyot említenünk az Alien-filmekből. Ha egy „feminista” film igazán jó (mondjuk érdekes, izgalmas és képes kizökkenni a szüfrazsett-tempóból), az sem különösebben zavaró, ha egyetlen épkézláb férfikaraktert sem vonultat fel a történetben.

A női kvartettel újrahangolt Szellemirtók azonban túl pocsék lett ahhoz, hogy ezt elnézzük neki. Eleve röhej, hogy a szellemeket New Yorkra szabadító főszemét motivációja nagyjából annyi, hogy gyerekkorában a nagyobbak rendszeresen elvették az uzsonnáját. Arról nem is beszélve, hogy miközben az alkotók félreérthetetlen utalásokat tesznek a férfiak sebezhetőségére, a film jó pasija egy molylepke szellemi vértezettségével megáldott asszisztenst alakít. Női szemmel Chris Hemsworth a film egyetlen valamirevaló optikai tuningja, miután a rokokó szellemlények vibrálásától az ember már-már szürkehályogért kiált.

Ám amellett, hogy bohócsipkát meg ördögszarvakat aggat a férfiakra, attól akár még működhetett is volna Paul Fieg rendező ötlete, hogy nőkkel helyettesítik az eredeti kísértetvadászokat. Mondjuk úgy, hogy sztárkomikái rendes forgatókönyvet kapnak kézhez. Fieg azonban hagyta improvizálni színészeit – ahogy Ivan Reitman hagyta az övéit annak idején –, de a rengeteg fárasztó és érthetetlen vicceskedésnek nagy ára van: a rendező múzsája, a Bill Murray-pótlék Melissa McCarthy és társainak bája ezúttal nem talál rést az érdektelenség falán.

Az alkotók érzéketlenségéről leginkább a negyedik szellemirtó alakja árulkodik. Az afroamerikai hölgy ugyanis nem a szellemi képességei, hanem kiváló helyismerete révén csatlakozhat a tudóskommandóhoz. Leslie Jones hiába is igyekszik játékával kiharcolni az egyenlőséget, a szándék félremegy, és a munkásosztály vicces, fekete amazonja a szemünk előtt alakul egy gettólakó némber elfuserált szatírájává.

Ha valami megmenthetné a Szellemirtók rebootját, az az eredeti szereplőgárda tagjainak beugrói és a régi filmek ikonikus jeleneteinek megidézése lehetne. Sajnos a nézői szívekért folytatott reménytelen küzdelem ezen a fronton is elbukik. Néhány perces felvillanásában Bill Murray hozzászürkül a környezetéhez, s szinte süt róla, hogy szerződés kötelezi a szerepre. Dan Aykroyd, Sigourney Weaver, Annie Potts vagy Slimer, a zöld gnómkísértet és az óriás habcsókember feltűnése sem ér többet egy-egy nosztalgikus félmosolynál.

Annak, aki annak idején nem látta, és nem égett a retinájába a Szellemirtók első két része, jobb nem szavakba önteni, milyen, ha a gyerekkorának egyik kedvenc filmélményét ilyen otromba módon meggyalázzák. Higgadtabban szólva nem is történt semmi különleges. Hollywoodban felpróbáltak egy öreg kabátot, ami túl nagynak bizonyult. És ahogy az lenni szokott: amikor átszabták, elszabták.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 03.

Értékelés:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »