Hollandiában évente több ezer kiskorút toboroznak bűnözőnek

Hollandiában évente több ezer kiskorút toboroznak bűnözőnek

Hollandiában évente több ezer kiskorút toboroznak bűnözőnek különböző bűnszervezetek – állapította meg a gyermek- és emberkereskedelem elleni holland központ (CKM) csütörtökön közzétett tanulmányában.

Az NlTimes hírportál szerint a tanulmányt a belbiztonsági és igazságügyi minisztérium rendelte meg, és egyebek között az áll benne, hogy az elmúlt két évben 2500 kiskorút hálóztak be és kényszerítettek bűncselekmények elkövetésére, például lopásra, kábítószer-kereskedelemre, prostitúcióra. Hivatalosan viszont a hatóságok mindössze 68 esetről tudtak ugyanebben az időszakban.

Shamir Ceuleers, a CKM szóvivője szerint ez arra enged következtetni, hogy a kiskorúak bűnözésbe való bevonása többnyire láthatatlan marad a hatóságok előtt.

Véleménye szerint a probléma kezeléséhez fontos felismerni, hogy „nem mindenki cselekszik önként, aki bűncselekményt követ el”.

Hírdetés

A tanulmány szerint a bűnszervezetek felbukkannak általános iskolák, szakmunkásképzők és állami gondozási intézetek körül is, hogy kiskorúakat toborozzanak, akiket „a kényszerítés finom formáival” vesznek rá bűncselekmények elkövetésére.

Gyakran olyan sérülékeny gyerekeket és fiatalokat vonnak be tevékenységeikbe, akik maguk nem tudnak vagy nem mernek segítséget kérni. A CKM szerint a bűnözők ezért hosszú ideig ki tudják őket zsákmányolni.

A holland kormány áprilisban bejelentette: évi 82 millió eurót kíván arra fordítani, hogy megóvja a fiatalokat a bűnözéstől.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »