Hogyha emberek leszünk

Hogyha emberek leszünk

Puzsér Róbert Hogyha lesz egy lányom című cikkében (MN, augusztus 4.) miközben szándéka szerint fontos társadalmi jelenségek kapcsán töri meg a hallgatást, és nagy életbölcsességeket csöpögtet képzelet- és reménybeli ivadéka fejébe, derékig gázol olyan nemi sztereotípiákban, amelyek már száz évvel ezelőtt sem működtek, ma pedig végképp nem szolgálják egy lány- vagy fiúgyermek érdekeit. „A férfiak állatok. Szexuális ösztönök által hajtott biológiai gépek, akiknek nem szabad hinni, mert semmi mást nem akarnak, csakis dugni.” Ha egy nő szájából hangzott volna el ez a magvas kijelentés, az illető (ha egyáltalán leközölték volna az írását) már rég le lenne frusztráltnémberezve, férfigyűlölőzve, horribile dictu feministázva, és ropogna alatta a máglya. De egy férfi hozakodott elő vele – őt pedig e vagány szókimondásáért még jól hátba is veregetik. Pont akkora taps jár neki, amekkora buksisimit a női gyarlóságokat ostorozó és a hagyományos női szerepeket ugyan meg nem élő, de legalább bőszen dicsőítő nők szoktak kapni. A látszólagos önkritikába, szellemességbe csomagolt status quo kelendő áru.

A hagyományos nemi szerepek annál menőbbek, minél inkább eltávolodnak a valóságos életlehetőségektől. Magyarországon ráadásul különös bájuk is van, mert történelmi sajátosságok folytán korábban sem próbálhattuk ki tömegesen a kenyérkereső férj vs. háztartásbeli feleség idilljét, és a többségnek most sem reális lehetőség egy fizetésből eltartani egy családot. Betty Friedan könyvei sem jelentek meg itthon az egykeresős modell hátulütőiről, így zavartalanul lehet sóvárogni utána, és a valóságban való megméretés kockázata nélkül hinni abban, hogy az mindenki számára elhozná a boldogságot, és megoldaná a személyközi viszonyok bonyolultságából eredő összes problémát.

Ha nem lennék ilyen kötekedő, és elhinném, hogy a párkapcsolatok mai kihívásaira egymás egyenrangú embernek tekintése helyett valamiféle időtlen és mindenkiben egyforma női, illetve férfilényeg feltevése a válasz, akkor is össze lennék zavarodva. Most a férfiak egytől egyig farokvezérelt szexgépek, akiknek nem szabad hinni, vagy léteznek különböző férfitípusok? Ha túltesszük is magunkat azon az ellentmondáson, hogy tizenöt és harmincöt éves korunk között ne dőljünk be a férfiak udvarlásának, harmincöt éves korunk után meg már késő, még mindig nem látunk tisztán. Vajon a jófiúval való találkozgatásnál is be kell tartani az öt és tizenöt közti randiszámot? Ha egy tizenéves lány tőlem kérne tanácsot az első szex ideális idejéről (mindenekelőtt megvárnám, amíg kérdez), én azt nem az eltöltött randik számában határoznám meg, hanem az ő akaratában, vágyaiban és biztonságérzetében. Ha pedig egy tizenéves fiú lenne kíváncsi a véleményemre e téren, nem áltatnám azzal, hogy be tudom őt avatni általában „a nők” lelkivilágába és viselkedésük mozgatórugóiba, csak mert én is nő vagyok. Egyiküket sem stresszelném azzal, hogy az első szexuális aktusnak mindent eldöntő jelentősége van, és nem biztatnám arra, hogy eleve gyanakvással szemléljék a másikat, és előre mondjanak le az őszinte, teljes kapcsolat esélyéről.

A romantikus filmek üzeneteit én sem tartom problémamentesnek, az egymásra talált pár nyilván nem lovagol el a naplementébe, a kapcsolat pedig legfeljebb az elején működik csak úgy magától, befektetett munka nélkül. Jönnek a hétköznapok, de azok minőségéért ugyan miért tartozna nagyobb felelősséggel a nő, mint a férfi? Az empirikusan adott esetben igaz, de nagyrészt a szocializációból eredő jelenség, hogy „a nők érzelmek és kommunikáció terén jobbak”, tényleg felmenti a férfit a feladat alól, hogy ő is egyforma erőfeszítéssel tegyen a kapcsolatáért, illetve az otthon békéjéért? Biztos, hogy a lánygyermeket kell felkészíteni erre az aránytalan teherre? Nem inkább a fiúgyereket kellene úgy nevelni, hogy képes legyen kifejezni az érzelmeit, és egyenrangú félként részt venni egy konfliktus építő jellegű megbeszélésében?

És mi a helyzet a megcsalással? Nem egészen világos, hogy csak a gazdag, menő, kigyúrt pasi szokása-e, vagy mindegyiké? És vajon kivédhető jókislánysággal, vagy a családcentrikusságot is úgy kell érteni, hogy a férfinak jár a napi háromszori meleg étel, a tiszta ing és a szerető? Tényleg már csak a „természeténél fogva” vadászó hímet hiányoltam az írásból, akinek „joga van” félrelépni. A lerobbant házisárkány feleség, netán a kiállhatatlan anyós sztereotípiáiban a nők számára nincs semmi hízelgő, a férfiak számára azonban roppant kényelmesek a rájuk vonatkoztatott nemi klisék. Hát persze, egy értelmes ember képes kommunikálni, felelősséget vállalni, érzelmeket kimutatni, a párjára tekintettel lenni stb. – egy csökött agyú ösztönlény viszont nem.

Tényleg, e helyütt fontosnak tartom közölni, hogy a lánygyereknek is lesz ám önálló személyisége, így nem biztos, hogy beválik, ha a gondos apuka elhúzza előtte az emancipációs mézesmadzagot, majd egy laza mozdulattal eldobja mint értéktelen vackot, és átvált az anyaság mindent felülíró öröméről szóló litániába. (Az apaság és a karrier viszonyával egyébként hogy állunk?) Világos, hogy e nevelési mozzanat egyik szándékolt célja elfordítani az utódot a populáris kultúra és a divatvilág felszínességétől, egyes sztereotip és valóban nem túl szimpatikus, illetve előrevivő „nőies” viselkedésformáktól (túlzott figyelem a külsőségekre, „hiszti”, Cosmo stb.) – de jó irány-e mindezt egy másik előre gyártott elváráscsomaggal helyettesíteni? Ha elutasítunk egy klisét, miért kell a helyére tolni egy másikat? Miért nem lehet hagyni, hogy a gyerek, nemétől függetlenül, önállóan bontakoztassa ki a személyiségét, úgy élje meg a nemiségét, ahogyan az neki megfelel, és magától találjon rá a számára fontos értékekre?

Nem állítom, hogy nem lehet megpróbálni a szülő által optimálisnak tartott irányba terelni, de a prédikációnál biztosan hatékonyabb a példamutatás. És akkor – ugye? – nem is lesz olyan félelmetes a lehetőség, hogy a gyerekünk olyan személyiségű, mentalitású emberrel kerül össze, mint amilyenek mi vagyunk.

A szerző a Nőkért Egyesület elnöke

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »