Hogyan kaphatok nulla forintos villanyszámlát?

Hogyan kaphatok nulla forintos villanyszámlát?

A beruházási igény elhatározását követően kiemelten fontos, hogy olyan szakértői csapatot, vállalkozót bízzunk meg a feladat elvégzésével, aki megfelelően fel tudja mérni, hogy mi az adott épület áramfogyasztása és ahhoz mekkora rendszer illeszkedne. Amennyiben a megbízó – akár évekre visszamenően is – jól tudja igazolni fogyasztását, amiből könnyedén kiszámolható az az átlag, amit ki kíván váltani, akkor meghatározhatók azok a rendszert alkotó elemek (inverter méret, panelszám) is, amikre szükség van. Fontos még, hogy felhívjuk a tervezők figyelmét arra, ha nagyobb fogyasztót tervezünk az ingatlanban beüzemelni a közeljövőben, hogy már ezzel is kalkulálva határozhassák meg a szükséges rendszer méretét. Ez leginkább a vállalkozások körében jellemző, ahol a folyamatos technológiai fejlesztések miatt nagy eséllyel előfordul új gép, berendezés beüzemelése. A rendszer kialakítása során egy ad-vesz mérőóra kerül felszerelésre, ami nyomon követi a hálózatba való betermelést és a fogyasztást is.  Ebben ideális esetben nincs különbség, sőt esetenként kevesebb lehet az elfogyasztott mennyiség. Tehát alapos tervezéssel és kivitelezéssel, – beleértve a felhasznált anyagok minőségét is), – akár örökre megszabadulhatunk a villanyszámlától.

MI A HELYZET PÁLYÁZATOK, TÁMOGATÁSOK ESETÉN?

A különböző állami és EU-s támogatások esetén a pályázati kiírásokban rögzítik, hogy a kialakítandó rendszer nem lehet jövedelemtermelő. Mindez azt jelenti, hogy nem alakítható ki nagyobb rendszer, mint amit az ingatlan tulajdonosa igazolni tud áramfogyasztással. Ezáltal előfordulhatnak olyan esetek, hogy a fogyasztást a panel- és inverterteljesítménnyel mégsem lehet teljesen egészében lefedni. Emiatt viszont nem érdemes eltántorodni a lehetőségtől, mert a tervezők így is törekednek arra, hogy közel 100%-ban lefedjék a fogyasztást.

Hírdetés

AZ IDŐJÁRÁS, MINT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐ

Az időjárás egy olyan befolyásoló tényező a fogyasztás és annak kiváltása tekintetében, amivel nem, vagy csak igen nehezen lehet számolni. A szükséges rendszerméret meghatározásánál a tervezők egy optimális helyzettel számolnak, vagyis a területre jellemző átlagos napsütéssel, és időjárási tendenciákkal. Ugyanakkor előfordulhat, hogy adott év sokkal naposabb, vagy éppen borúsabb, így eltérés mutatkozik a tervezett áramtermelés esetében. Főként az utóbbi esetben fordulhat elő, hogy az ügyfelek elégedetlenkednek a rendszer termelésével, de szükséges megérteni, hogy a tervezés megfelelő volt, viszont a természet keresztbe tudja húzni a számításokat.

Mint tudjuk a megkötött szerződés alapján az ügyfél bizonyos időszakonként számol el a szolgáltatóval az energiatermelését és energiafogyasztását illetően. Ez azt jelenti, hogy egy hosszabb időszakot vizsgál a szolgáltató és annak átlagával számol el a fogyasztóval. Így előfordulhat például, hogy egy napos hónapot két esős követett, amikor is a hálózati fogyasztás meghaladta a termelést, keletkezett befizetendő áramszámla. Ennek az esetnek természetesen a fordítottja is megtörténhet, vagyis a termelés felülmúlja a fogyasztást. Ebben az esetben az ügyfélnek nem kell áramszámlát fizetnie. Azoknak, akik attól tartanak, hogy a rendszer által megtermelt áram átvétele a jövőben nem lesz biztosított érdemes tudniuk, hogy törvény biztosítja, hogy a területi illetékes áramszolgáltató a napelemes rendszer által megtermelt energiát átvegye az előállítótól.

100.000 Ft-ból napelemes rendszer Európai Uniós támogatással? Kérjen itt ajánlatot. 5 perc alatt személyre szabott ajánlatot kap (x)


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »