Hogyan is ünnepelhetnénk?

VEZÉRCIKK – Nehéz lenne jobban illusztrálni, milyen a viszony Magyarország és Románia, illetve az Erdélyben élő magyar közösség és a román állam hivatalos szervei között annál, hogy a magyar Külügyminisztérium kategorikusan megtiltotta a magyar diplomáciai testület tagjainak, hogy bármilyen, a románok által nemzeti ünnepnek kinevezett december elseje alkalmából megtartott hivatalos román rendezvényen részt vegyenek. 

Nem kell ahhoz a nemzetközi kapcsolatok szakértőjének lenni, hogy ebből levonhassuk a következtetést: a két ország között enyhén szólva is fagyos a diplomáciai viszony. Két, ugyanazon katonai és államközi szövetséghez, azaz a NATO-hoz és az EU-hoz tartozó ország között szokatlanok az ilyen, barátságosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető lépések.

Persze maga a helyzet sem igazán szokványos, hiszen a 21. század Európájában az sem feltétlenül természetes, hogy egy ország olyan dátumot válasszon nemzeti ünnepként, amelyen azt ünnepli, hogy szomszédjától területeket szerzett, és ezt évről évre pátoszos, történelemhamisító frázisokat pufogtatva, katonai parádékkal megspékelve ülje meg. Ráadásul mindezt úgy teszi, hogy az érintett terület őshonos lakossága a mai napig milliósnál nagyobb számban él szülőföldjén. Márpedig ennek az üzenetét nehéz másként értelmezni, mint hogy a román állam nem tekinti egyenlő jogú polgároknak a területén élő 1,2 milliós magyar közösség tagjait, hiszen olyan napot választott ki nemzeti ünnepnek, amely e közösség számára nem hogy nem ünnep, de az önrendelkezéshez való jog megtagadását és a jogfosztás kezdetét jelzi.

Az, hogy az 1989-es fordulat utáni, önmagát demokratikusnak nevező román állam a magyarok fölötti diadalra építi az identitását, ma is megnyilvánul a hivatalos szervek politikájában – a magyar feliratok és jelképek elleni elkeseredett küzdelemtől a magyar intézmények elleni támadásokig, a valós kétnyelvűség alkalmazásának megtagadásáig. És ne feledjük a szimbolikus aktusokat, mint a hatalmas zászlók felvonultatása a nemzeti ünnepen a jelentős részben magyarok lakta településeken. Ilyen körülmények között valóban nem várható el, hogy akár az anyaországi diplomácia, akár az itteni magyar közösség képviselői valamilyen rosszul értelmezett tolerancia és gesztusgyakorlás kényszere nyomán ott legyenek a román ünnepségeken.

Persze lehetne ez másként is, bár jóérzésű magyar ember természetesen sohasem tudna őszintén ünnepelni december elsején, és ehhez nem kell sovinisztának vagy romángyűlölőnek lenni. Mindemellett meg lehet érteni, hogy ami számunkra nemzeti tragédia, azt mások nemzeti álmaik kiteljesedéseként élik meg, és úgy viszonyulnak hozzá. Ahhoz azonban, hogy a magyar fél képviselői ott legyenek az ünnepségeken, és ha nem is koccintanak szívélyesen, de méltóságteljesen asszisztáljanak, a román fél részéről komoly gesztusok szükségesek.

A Romániában élő magyarok önrendelkezési jogának biztosítása, az anyanyelvhasználat és a teljes körű magyar állami oktatási hálózat finanszírozása például ilyen gesztus lehetne. És nem csupán azért, hogy jobb legyen a magyar–román államközi viszony. És még csak nem is azért, mert a magyar közösség akaratát amúgy semmibe vevő 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés nyilatkozatába ezeket is belefoglalták.

Hanem egyszerűen azért, mert egy valóban demokratikus, minden polgára számára egyenlő jogokat biztosító, 21. századi európai jogállamban ez így természetes.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »