Hogy kerültek ide a szovjet katonák? – PODCAST

Hogy kerültek ide a szovjet katonák? – PODCAST

Harminc éve, 1991 júniusában hagyta el az utolsó szovjet katona az akkori Csehszlovákia területét. Huszonhárom éven keresztül tartották megszállás alatt az országot, úgymond, „baráti” alapon, hiszen papírjuk volt arról, hogy az akkori politikai vezetés őket a bejövetelre felkérte. 

A bevonulás kapóra jött Moszkvának, hiszen a csehszlovák kommunista pártot támogatva egyúttal a Nyugat felé is kijjebb tudta tolni haderejét. Mintegy hetvenezer szovjet katona, és számtalan harci eszköz állomásozott Csehszlovákiában, többek között Komáromban.

Hírdetés

A bevonulás, s majd a későbbi kivonulás hátterének részleteibe avat be bennünket a kitűnő történész, Vajda Barnabás, a komáromi Sellye János Egyetem docense.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »