Hogy gyermekeink jobban beszéljenek szlovákul

A napokban a közösségi médiát böngésztem, mikor egy bejegyzésre lettem figyelmes, amely a Szlovákul játékosan című tankönyvet ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mivel manapság ez a legégetőbb kérdés, amiért a magyar szülők szlovák iskolába íratják csemetéjüket, megkértem Bakos Adrit, a szerzőt, hogy mutassa be a tankönyvet.

Miben különbözik ez a tankönyv az eddigiektől?

Sokszor tapasztalom, hogy a gyerekek unatkoznak, mi több, frusztráltak a szlovák órákon, mert a jelenlegi módszer nem veszi figyelembe, hogy a szlovák nyelv a gyerekek többségénél idegen nyelvnek számít. A frusztrációjuk pedig oda vezet, hogy a szlovák nyelvtől teljesen elzárkóznak, egy szükséges rosszként tekintenek rá. És így nem elérhető, hogy a későbbiekben a munkapiacon egyenlő esélyekkel induljanak a szlovák iskolákat látogató társaikkal szemben.

A minisztérium által előírt témákat figyelembe véve a foglalkoztató olyan szókincsre épül, amelynek a gyerekek hasznát tudják venni a mindennapjaikban. Fontosnak tartom, hogy ki tudják fejezni az alapszükségleteiket, érzéseiket, és így boldogulni tudjanak szlovák környezetben már egészen kicsi korukban is. Néhány szlovákóra után képesek lesznek fagyit vagy üdítőt kérni, elmondani, ha fáznak vagy éhesek.

Mindezt különböző vidám kártyajátékok, szituációs gyakorlatok segítségével sajátítják el, amelyekhez a tanár minden segédanyagot megtalál a tanári könyvben. Így a tanárnak nincs más dolga, mint fellapozni a kívánt oldalt, lefénymásolni belőle annyi példányt, amennyire szüksége van, és már indulhat is a vidám szlovákórára.

Hírdetés

Milyen tapasztalatok alapján állították össze az anyagot?

Körülbelül 15 éve tanítok szlovák nyelvet magántanárként, és szinte kivétel nélkül azt tapasztalom, hogy a diákok gazdag szókincsük ellenére nagyon nehezen fejezik ki magukat szlovák nyelven. Ezért az évek során olyan, valós helyzetekhez közeli kommunikációs gyakorlatokat és játékokat gyűjtöttem össze, fejlesztettem ki, amelyeken keresztül gyakorolni tudjuk a nyelvtant és aktivizálni a passzív szókincset az órákon.
A tanári könyv több mint 70 ilyen szituációs játékot tartalmaz, és csak azok a játékok kerültek bele, amelyek a tanításaim során beváltak. Óvodás, elsős és másodikos gyerekeknél is remekül működnek, saját tapasztalataim alapján akár 15 fős osztály és kisebb létszámú csoport tanításánál is alkalmazhatók.

A munkát egyedül végezte, vagy voltak segítői?

A könyveken több ember dolgozott, dolgozik és ezúton is szeretnék köszönetet mondani Dudek Heninek, akinek az illusztrációi megelevenítették az elképzeléseimet, és lelket leheltek a könyvbe, valamint Sándor Robinak, aki végtelen türelemmel szerkesztette be az illusztrációkat a gyerekkönyv lapjaira.

Úgy tudom, a tankönyvet egy polgári társulás adja ki, mostanra azonban elfogyott a pénz…

Sajnos így van. A Szlovákul Játékosan Polgári Társulás elnökeként úgy látom, túl nagy fába vágtuk a fejszénket. Az illusztrációk és a grafikai munkák költségeit a cégek adójának 2 százalékából és a szókincsfejlesztő társasjátékaink bevételéből még tudtuk fedezni. Sajnos a könyvek nyomtatására azonban már nem maradt pénz. Viszont bizakodom abban, hogy a www.szlovakuljatekosan.sk honlapon létrehozott előrendelési lehetőségnek köszönhetően össze tudjuk gyűjteni a nyomtatásra szükséges összeget. Magánszemélyek, cégek is előrendelhetik a könyveket, és egy általuk kiválasztott alapiskolának ajándékozhatják azokat. Mi garantáljuk, hogy legkésőbb június 15-én az adott iskola meg is kapja ezeket. Túl sok gyerek és tanár várja a könyveket ahhoz, hogy anyagi eszközök hiánya miatt meghiúsuljon azok kiadása.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »