Hogy a remény erősödjön – Névnapi ünnepséget tartottak a hévízi Szent Lukács idősotthonban

Hogy a remény erősödjön – Névnapi ünnepséget tartottak a hévízi Szent Lukács idősotthonban

Szent Lukács evangélista ünnepén, október 18-án megtartották a szokásos Lukács-napi ünnepséget a hévízi Szent Lukács Idősek Otthonában. Az intézmény kápolnájában Udvardy György veszprémi érsek celebrált szentmisét az intézmény átadásának 19. évfordulója alkalmából.

A szentmise elején Kiss László esperes-plébános, az otthon lelkivezetője köszöntötte a főpásztort.

A veszprémi érsek köszöntőjében elmondta: „Adja Isten, hogy az ünneplésünk megerősítsen bennünket az együvé tartozásban, a szolgálatban, és úgy tekintsük erre a házra, mint ahol az Isten irgalmassága erővel van jelen. Kérjük, Szent Lukács evangélistának mind a közbenjárását, mind pedig az ő evangéliumában megjelenő irgalmat!”

A főpásztor homíliájában kiemelte: Isten ránk bízza a békehozás, az irgalom, a szabadítás cselekedetét, és azt, hogy aki bármilyen szempontból is kicsinynek számít a társadalomban, a közösségben, annak hangját azok képviseljék, akik Krisztushoz tartoznak. A Szent Lukács otthon olyan hely, ahol egészen kiemelt módon, mind szakmailag, mind emberileg felkészülten, tudatosan figyelnek arra a dolgozók, az életüket erre szentelők napról napra, hogy meghallják a „kicsinyeknek”, az idős, beteg, gondokkal, nehéz terhekkel küzdőknek a hangját. „Ez a meghallgatás Istennek a meghallgatása” – hangsúlyozta.

„Fülembe veszem, és megkönyörülök rajta és megszabadítom!” Ez történik itt a gyógyításban, az ápolásban, a gondoskodásban – mutatott rá Udvardy György. Az érsek köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik napról napra fáradoznak a betegekért, az idősekért. „Azt köszönöm meg, hogy ebben az otthonban, mint az üdvösség házában, tudnak élni azok az idős, beteg testvéreink, akik bizalmukat belénk vetették, akiknek az élete itt folytatódik, akiknek a hozzátartozói nagy-nagy bizalommal vannak irántunk, és bíznak a gondozók nagy szakmai felkészültségében, abban, hogy itt az üdvösség befogadásra tudnak készülni. Óriási ajándék, hogy akkor, amikor a betegség, a szenvedés talán a remény elvesztését indokolhatná, az itt dolgozó testvéreink azon fáradoznak, hogy a remény ne elvesszen, hanem erősödjön!”

Hírdetés

A szentbeszéd végén Udvardy György reményét fejezte ki, „hogy ez a bizalom továbbra is fennmarad, hogy az itt dolgozókban is a reménység erősödik, a lelkesedés nem törik meg, hogy a jövőben is az üdvösség mondatai, gesztusai, az irgalmasság lelki-testi cselekedetei jelennek meg az otthonban minden kapcsolatban, minden gesztusban, szolgálatban, kérésben”.

A szentmisét követően került sor a Szent Lukács napi ünnepségre. Karácsonyné Kiss Enikő intézményvezető beszédében elmondta, napról napra ki vannak téve a változások sokaságának, melyhez folyamatosan alkalmazkodniuk kell. „Ehhez az alkalmazkodáshoz ad nekünk elég erőt a hitünk, melynek segítségével igyekszünk a lehetőségekből a legjobbat, a legtöbbet kihozni. Ez mind az ellátottakról, mind a dolgozókról, hozzátartozókról egyaránt elmondható. Ez azonban nem sikerülhetne, ha a Teremtő nem küldene intézményünknek újra és újra egy-egy olyan különleges embert, akik önzetlenségükkel, segítőkészségükkel hozzájárulnak intézményünk működéséhez.”

Az intézményvezető a főpásztorral közösen három emlékplakettet is átadott: Hegedűs Máriának, aki 2010-től az intézmény dolgozója volt csoportvezetői pozícióban; Tarrné Nyeső Eszternek, aki szülei intézményi elhelyezése óta segítő szándékkal kíséri figyelemmel az intézmény munkáját, működését és orvosként – különösen a koronavírus-járvány idején – tanácsaival, ötleteivel, adományaival segítette a szakmai munkát, valamint Takács Zoltánnak, aki hozzátartozóként, a háttérben végzett karitatív tevékenységével évek óta hozzájárul a Szent Lukács Idősek Otthona működéséhez. Nemcsak saját édesanyja ellátására figyel, hanem az otthon összes lakójának igyekszik rendszeresen örömet okozni.

Az ünnepségen sor került a Gyógyító természet című kiállítás megnyitójára, amelyet Wágenhoferné Pohl Magdolna természetgyógyász, fitoterapeuta nyitott meg. Az ünnepségen közreműködött a keszthelyi Nagyváthy Néptáncegyüttes is.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »