HND: Vágómilliomospisti antiszemita csasztuskája

HND: Vágómilliomospisti antiszemita csasztuskája

A Kádár-korszak két, azaz kettő darab tévéjének rég elhomályosult csillaga, aki a rendszerváltáskor beleejtőernyőződött az új médiumokba és egy külföldről átvett, relatíve szimpla kérdés-felelek játék, a „Legyen ön is milliomos” népszerű cetli-leolvasója volt, újabban zsidózik.

A magát kvíz-professzornak tituláló egykori médiasztár, aki annak idején egyszerűen csak kiöregedett, akinek ál-joviálisan felvezetett arroganciája már a kutyának sem kellett és ezért milliónyi sértődött tüskét hordozva magában a tévézés helyett a gyurcsányizmus főapostolává mutált, nos, ez a Vágómilliomospisti megdöbbentő kijelentést tett a saját facebook lapján (amit a Mandiner kiszúrt) :

 „Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok”.

A legjobban az „I.ten” írásmód keltette fel a figyelmemet. Először nem értettem, hiszen a nyugati, még a leghaladóbb, leg-neomarxistább oldalakon is kiírják a szót: „Isten”. Akkor is, ha gyalázzák esetleg, de kiírják. Vágó, aki saját elmondása szerint kecskeszakállával a szovjet-rendszer ellen tiltakozott világéletében (sic!), aki számtalanszor említette édesanyját, mint holokauszt túlélőt és aki, ha éppen olyanja volt, akkor naponta bérrettegett az általa összehallucinált, állítólagos antiszemitizmus magyarországi reneszánsza miatt, most zsidózik.

Pontosan azt veszi célba, ami miatt külföldiek tízezrei látogatnak Budapestre, megtekinteni a vitális, szabad és valóban látványosan érdekes zsidó kultúrát, a Vágó és hasonlók által fasisztának címkézett magyar kormány által rendbe hozott emlékhelyeket. Nagyon sok hazai utazási iroda specializálódott ilyen programokra. Német és amerikai barátaim közül többen posztolnak képeket a budapesti Dohány utcai Zsinagóga egyszerű megközelíthetőségéről, éles ellenpéldaként a “bezzegnyugaton” már megszokott géppisztolyos őrzéshez képest.

Vágómilliomospisti, a liberális jelmezbe öltözött bolsevik-őskövület kezdte el a saját facebookos oldalán népszerűsíteni az addig még a nagyközönség számára ismeretlen, mérhetetlenül arrogáns, kellemetlen hangon hadaró, s önmagát féktelenül túlértékelő figurát, akit állítólag zsidósága miatt nem szolgáltak ki egy étteremben.  Ma már tudjuk, hogy ezt a penetránsan unszimpatikus fiatalembert Gulyás_Slejm Marcinak hívják, foglalkozására nézve – valaki(k) által – kitartott aktivista, akármit is jelentsen ez a megjelölés. Népszerűsítés ide vagy oda, a Lenin-fiúk legújabb példányai, a Momentumot is beleértve, valahogy nem akarnak a régi Kádár-káderek szárnyai alá behúzódni, ezért az önjelölt kvíz-professzor már nem annyira kedveli őket.

Vágó, a tévés játék előre megírt válasz-cetlijeinek koronázatlan királya teljes mellbedobással védi  a számos nemzetközi riport, tanulmány, tényfeltáró cikk, továbbá titkosszolgálati nyomozások eredményeként a szabad, demokratikus világ egyik legnagyobb ellenségének egyre több országban tekintett  Soros Györgyöt is. Milliomospistikéről most kiderült, mennyire képtelen elviselni a pajeszos, kaftános, amúgy – szerintem – autentikus zsidókat, a Soros-ellenes plakátokat kódolt zsidózásnak tekintette, miközben epét hányt Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök budapesti látogatásakor.

Sorossal egy húron pendülve Milliomospistike is híve a korlátlanul importált muszlim antiszemitizmusnak és ha valaki szerényen megkérdezi tőle, miért kívánja a DK betelepítési dogmája zsidó származású emberek Európából való elüldözését, vagy akár pusztulását (ami Svédországban és Franciaországban már hétköznapi horrornak számít), nem kap Milliomospistitől  választ. Vágó kivág, cenzúrázik és letilt. A liberális szólásszabadság, tolerancia, demokrácia és a mindenféle cia jegyében.

Magyarországon nincs számottevő antiszemitizmus, de az ilyen Vágó-félék pillanatnyi érdekeiknek megfelelően rángatják elő a rég megkopott és összegyűrődött „faji-kártyát”. Ők kizárólag a hazai zsidó közösség, a csendes többség kárára agitálnak, akkor is, ha ennek a közösségnek – amennyiben ez hasznukra válik – a melegében dagonyáznának. Az ilyenek sokkal többet ártottak és ártanak a magyar izraelitáknak, mint néhány kevésbé sikerült, öt perc múlva feledésbe merülő zsidó-vicc.

Aztán kilométeres bejegyzéseket produkál Vágó a magyarországi diktatúra ellen, ahol már – szerinte – se jogállam, se sajtószabadság nincsen, s amelyet a DK nyugdíjas-osztaga  elcsócsálgat egy darabig. Mert rettegni jó. Gyűlölködni és borzalkodni is. Ez élteti őket.

Ez a DK, ez a Vágó. Egy régen letűntnek vélt, de még mindig lelket mérgező ideológia utolsó mohikánjai.

Szerző: HeroesNeverDie

The post HND: Vágómilliomospisti antiszemita csasztuskája appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »