HMP – Gaál Péter

Egy barátom kérdésére válaszolok. Gyula, ha minden igaz,
buddhista. Buddhistának a HMP csemege, meg is írtam neki. Azért nehéz
így válaszolni, mert olyan szavakkal kellene tennem – ezeket szokták meg
-, amelyek nem azt jelentik, amit értetnek és értenek alattuk.
Halandzsák, így. Nem többek, mint megfeleltetések. Erre írtam régebben,
hogy ha egy pártot be akarnék futtatni, és csak ennyi, akkor
mindenekelőtt rajzoltatnék egy más pártszimbólummal nem azonosítható,
barátságos, nonfiguratív ábrát, ami hasonlóan jóleső, gyengéd érzéseket
ébreszt, mint Walt Disney állatfiguráinak kerekded, embercsecsemőkére
hajazó feje. Ezt kiszínezném szintén barátságos, meleg színekkel, majd
egyetlen szót rendelnék mellé: azt, hogy JÓ. Mindegy, hogy mi jó, csak
jó legyen. Mindezeket követően keresnék egy alapvető élelmiszereket
forgalmazó céget, és megbeszélném, hogy pár termékére – azok árának
jelentéktelen csökkentése mellett – rakja ki, cserébe reklámozzuk.
Azután ülnék a választásokig, hasamat vakargatnám és malmoznék.
Megbeszélném a többi párttal – így szokás -, hogy kölcsönösen gyűjtünk
egymásnak aláírást, és amikor megvan a szükséges kvóta, felkerülnék a
szavazólapra, embereimmel és emblémámmal együtt. Azzal, amivel a “jó” és
az árcsökkenés mellett a választópolgárok nap mint nap találkoznak. Mit
gondolnak, lesz, aki ránk szavaz?

“… szinte az egész világon parlamenti demokrácia van, ami játékteret a
pártoknak ad csupán, és csak azoknak a pártoknak, akik képesek oda
bejutni a választásokon. A többi csak szellemi maszturbálás, semmi más.
Jelenleg a parlamenti demokrácia alternatívája az abszolút diktatúra” –
írja Gyula. Nos, ilyen badarságokkal van tele a világ, és az ilyen
badarságokkal nem tudok mit kezdeni. Gyula nem tehet róla, az ő fejét is
– buddhizmus ide, buddhizmus oda – teletömték, és még nem volt ideje
vagy kedve átgondolni. Mert ha megtenné, egyből rájönne, hogy 1.
népuralom, a “nép” nem lévén sem homogén, sem individuális, nem
lehetséges, 2. a képviseleti népuralom nem népuralom, hanem a képviselők
egymással elrendezett játéka, 3. pártrendszerben a népképviselő nem a
népet képviseli, hanem a pártot, ezen keresztül a szponzorokat, 4. a
“parlamenti demokrácia” egy társadalmi forma, és mint ilyen, csak egy
másik társadalmi formának – másféle “demokráciának”, vagy valamilyen
monarchiának – lehet az alternatívája, 5. a diktatúra nem a parlamenti
“demokrácia” lehetőségpárja, hanem ennek az egész córesznek az – egyik –
lehetséges KÖVETKEZMÉNYE (mint láttuk azt, a másik az anarchia). Hogy
diktatúra csak úgynevezett köztársaságokban lehetséges, már nem térek
ki, mert így is hosszú lesz. (A diktatúra monarchikus megfelelője a
zsarnokság.) Arra sem térek ki, hogy a körtársaság nem kötődik semmiféle
parlamentáris “demokráciához”. Egy egyenes szakasz két dimenzióban,
amelynek a végei között tologatunk egy – szintén síkban értelmezett –
pontot. Most némileg a diktatúra felé tolódtunk el, régebben némileg az
anarchia felé. Vessék csak össze a mai tüntetéseket a 2006-osokkal.

Nade mi a HMP? Helyreállítás Magyarországi Pártja. Unalmas, ugye? Nekem
is az volt, azért adtam ezt a nevet. Mert bár unalmas, de legalább igaz.
Valódi. Fiatal demokraták szövetsége lenne a Fidesz? Keresztények (lásd
a menekültekkel és egyebekkel kapcsolatos megnyilvánulásaikat) és
demokraták a kereszténydemokraták? Szocialisták a szocialisták? Jobb a
Jobbik? Más politikát folytat az LMP, mint a többiek? Demokrata koalíció
– lefordítva: [politikai] csoportok-erők nép vezette szövetsége – a
Demokrata Koalíció? Ki van még? Azt hiszik, hogy parlamenten kívül jobb
a helyzet? Vessenek már egy pillantást Blazovich Timi (sic!) Elnök
asszony (sic!) portréjára (pl. a fecebookon), majd vessék össze pártja
nevével: Földművelők-, Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó (sic! azt
hittem, véletlenül kihagytak egy betűt a facebookos oldalnál, de nem)
Pártja. Kicsi a vályú ennyi sertéshez.

Helyreállítás. Erre van szükség. Annak a struktúrának a
helyreállítására, amely aztán Isten (a természet) adta úton továbbviszi
ezt a szerencsétlen országot. Nem egyéni rögeszmék útján, hanem azon az
úton, amit Rousseau is felismert volna, ha el nem veszti az eszét. Azon
az úton, ami TERMÉSZETES. Vezet, ahova vezet. Nem vagyok jós. Se nem
ideológus.
Nem akarok ködösíteni. Nem akarom Önöket etetni, ahogy mások akarják.
Nem akarom bebeszélni Önöknek, hogy én birtoklom a Bölcsek Kövét. Semmi
mást nem akarok, csak helyrebillenteni azt, amit kibillentettek. Nem
most, és nem itt, de ezt leírtam már. Azt is leírtam, száz oldalról
megvilágítva, amit most leírok. Hmp-hikszosz.hu. Lehet mazsolázni,
különös tekintettel a Naplóra. Hat éve készült, és még majdnem mindent
ugyanúgy gondolok. Igyekeztem szinkronban maradni önmagammal. És mivel
nem ebből szeretnék meggazdagodni, nem teszek lakatot se a számra, se a
kezemre. Gazdag már voltam. Nem újság.
Való igaz, hogy pártrendszer van, ha demokrácia nincs is. (Az, amit
Gyula parlamenti demokráciának nevez, egyébként távolról sincs “szinte
az egész világon”, sőt, a világ országainak döntő többségében nincs,
mert más a parlamentáris, más a félelnöki, más az elnöki rendszer, van
még kvázi kommunista rendszer is, többek között egy jó nagy országban,
van teokratikus köztársaság, van királyság, “kalifátus”, hadd ne
folytassam).

Számunkra a HMP egy AJTÓ. A változtatás felé nyíló ajtó. Ebbe a
játékterembe lökdöstek, itt így kell játszani. A másik lehetőség a
baráti asztaltársaság. Kényszerpárt. Pártként kezdi, és a helyreállítás
befejezésével – mint párt – bevégzi. Mit akar helyreállítani? Egy
STRUKTÚRÁT. Azt, hogy a szavak és kifejezések visszakapják jelentésüket.
Azt, hogy Önöknek ételre csorogjon a nyáluk, ne csengőre. Hogy a
választások valóságos választások legyenek, ne megbuherált komédiák.
Hogy mindenkinek legyen lehetősége azt csinálni, amire született, de ne
legyen lehetősége azt csinálni, amire nem született. Hogy a hatalom ne
csak hatalmat, hanem felelősséget is jelentsen, a szó büntető- és
polgári jogi értelmében is. Hogy a jog vertikálisan is differenciáljon,
de ne úgy, ahogy ma teszi. Hogy a hatalom növekedésével a büntetéssel
való fenyegetés ne fordítottan, hanem egyenesen legyen arányos. Hogy az
Alkotmány alkotmány legyen, ne alaptörvény. Hogy azok a testületek,
amelyek a hatalom ellenőrzésére hivatottak, a hatalmat ellenőrizzék, ne
kiszolgálják. Úgy, ahogy beszélünk róla. Hogy az hozza a törvényeket,
akit ezzel a joggal – megelőlegezve – felruháznak, de aki ezért minden
értelemben felelősséggel tartozzon. Hogy ne csak testületi, hanem
személyes ellensúlya is legyen. Hogy minden nevesíthető legyen. Hogy a
testületek arra szolgáljanak, amire kitalálták őket: segítésre és
tanácsadásra, ne a felelősség elsíbolására. Hogy az hozza a törvényeket,
aki hozza, a Parlament pedig az legyen, aminek lennie kellene: a
társadalmi konszenzus terepének, nem hálószobának, társalgónak, vagy
üzletháznak.

Az én szememben a világnézet magánvélemény. Ezt valaha úgy írtam, hogy
nem liberális vagy konzervatív közgazdászokra van szükség, hanem JÓ
közgazdászokra. És ez nem csak a közgazdászokra vonatkozik. Ne kössenek
bele, tudom, hogy most elnagyoltam, de soha nem érnék a végére, ha
mindent ki kellene fejtenem, amit már leírtam.
El kell emelkedni a két dimenzióból. És el kell felejteni –
államigazgatási szinten – a személyes rögeszméket. Helyre kell állítani
azt a természetes rendet, amit a rögeszmék és indulatok elbarikádoztak.
Lokális szinten pedig szintén vissza kell térni a valósághoz. A
valóságos önkormányzatisághoz. Az államnak is jobb lesz, a közösségeknek
is. A rablóknak persze nem.

Ennyi, kedves Gyula. Dióhéjban. Hehe, fogod mondani, és megértelek. Nagy
dióhéj volt.

2016. 05. 06.

Gaál Péter


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »