Ismerős jelenség: a keresztény hívő lottónyereményért imádkozik. Igencsak megosztó jelenség.
Az első szempont: valamiféle anyag-szellem teljes szakítás alapján állunk vagy sem. Ha igen, akkor nyilván abszurdum pénzért imádkozni.
Ez olyan, mint a Mátrix egyik jelenete: Cypher el akarja árulni a virtuális világ ellen küzdő csapatát, vissza akar menni a virtualitásba, az árulásért csak azt kéri, legyen kiemelt helye a virtualitásban.
Azaz ha a szellemet az anyagtól különbözőnek tekintjük, s tudjuk, hogy a szellem az igazi létezés, akkor abszurd lenne az iránt vágyakozni, hogy legyünk anyag. Így semmiért se imádkozhatunk az anyagi világban – tényleg semmiért, még egészségért se, ami pedig bevett keresztény szokás -, hiszen mindez teljesen lényegtelen az igazi létezéshez képest. Tulajdonképpen egyedül az az ima indokolt, mely a szellemi világba való jobb “beilleszkedést” segíti elő.
A többségi keresztény vélemény viszont nem a teljes szakítás: az anyag a szellem terméke, így nem lényegtelen. Ahogy a kisebbségi misztikus keresztény álláspont meg mindent szellemnek tekint, az anyagot is.
Ha viszont az anyag nem elvetendő, akkor imádkozni is lehet érte. Nincs ellentmondás.
Itt a kérdés már nem az, szabad-e és értelmes-e, hanem hasznos-e, s milyen módon hasznos.
Az alapállás kb. mint egy társasjáték. Aki társasjátékozik, az jól tudja, a társasjátékban való nyerése vagy vesztése nem valóság, hanem virtuális valóság. Hiába leszünk gazdagok sok pénzzel és ingatlannal a Monopolyban, a valóságban nem leszünk azok. S hiába megyünk ugyanott csődbe, a valóságban nem lesz ellenünk csődeljárás. Mert ez egy játék csak.
De mégis: a játéknyerés és vesztés a valóságra is kihat: mondjuk az előbbinek örülünk, míg az utóbbi miatt mérgesek leszünk. Azaz nincs logikai ellenérv az ellen, hogy gazdagok akarjunk lenni a Monopoly játékban.
A kérdés már csak az tehát: milyen szintű beleélés indokolt.
A kereszténység két véglet között szokott mozogni:
- a szegénység dicsőítése, azaz a szegénység annak jele, hogy a szellemiekkel törődünk,
- a gazdagság dicsőítése, azaz a gazdagság annak jele, hogy rajtunk van Isten áldása.
A hagyományos keresztény hozzáállás: az egyén viszonya a döntő, a szegény is lehet pénzéhes, s a gazdag is szellemi ember. Minden azon múlik, hogyan állunk hozzá.
Azaz a pénzért való ima is azon múlik mi az egyén célja, miért akarja azt a pénzt.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
