Hivatalosan is beköszönt a csillagászati ősz

2016-ban szeptember 22-én 16.21-kor köszönt be a Csillagászati Ősz, amely egyben az őszi napéjegyenlőség napja.

 

Mi is történik az öőszi napéjegyenlőség napján?

A Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. Csalóka lehet viszont, hogy a “világos”, azaz nappali órák hossza ezen a napon valójában 12ó 11p, míg az éjszaka 11ó 49p. Ez a légkör fénytörő hatásának köszönhető.

 

A légkör hatására a Nap fényét már 5-6 perccel azelőtt is érzékeljük, mielőtt maga a Nap a horizont fölé emelkedne, és ugyanígy miután eltűnik a horizont mögött, a fénytörésnek köszönhetően még világos van kb. 5-6 percig. E napon ér véget az Északi-sarkon tartó állandó nappal és kezdődik a fél éves éjszaka, illetve a Déli-sarkon következik a fél éves nappal.

 

A szeptemberi nap-éj egyenlőség napja szeptember 22., illetve szeptember 23. Jellemzően 23-ára esik, csak szökőévekben, illetve közvetlenül 1 évvel utána fordul elő 22-én, illetve a nyugatabbra található időzónákban – ritkán – 21-én este köszönt be a csillagászati ősz. Az északi féltekén őszi nap-éj egyenlőségnek, a délin tavaszi nap-éj egyenlőségnek nevezik. A két félgömbön ez a csillagászati ősz, illetve a csillagászati tavasz kezdete is egyben.körképsk, eumet.hu, wikiNyitókép: wolfhotel.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »