Hivatalos: Az EU elindítja a jogállamisági eljárást Magyarország ellen

Hivatalos: Az EU elindítja a jogállamisági eljárást Magyarország ellen

Energiaválság, infláció, háború, menekültválság – mindezek ellenére Brüsszel úgy döntött, hogy elindítja Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmust, mindezt a magyarországi korrupció nagyságára hivatkozva. Az eljárás megkezdését Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be kedden.

Von der Leyen az Európai parlament plenáris ülését követően arról beszélt, hogy elkészültek a tagállamokról szóló jogállamisági jelentések. Ezek már korábban sem objektivitásukról és éleslátásukról – meg hozzáadott értékükről – voltak híresek.

A jogállamisági mechanizmus elleni magyar és lengyel közös keresetet az Európai Bíróság elutasította, most pedig első alkalommal Magyarország ellen élesítik a sokat vitatott, gyakorlatilag a tagállamok megrendszabályozását és zsarolását lehetővé tevő eljárást.

Hírdetés

Az EB bejelentését követően a forint gyengülésbe kezdett.

Az EB elég cinikus módon megvárta, míg lezajlanak a választások Magyarországon, és két nappal azután, hogy a balliberális erőtérhez tartozó egyesült magyar ellenzék felsült, elindította a boszorkányüldöző gépezetet.

Reuters, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »