„Hittünk Vona Gáborban” – interjú Kalics Lászlóval, volt Jobbik alapszervezeti vezetővel

Szervusz, László. Köszönjük, hogy elfogadtad a felkérést. Mint ismeretes, az Erő és Elszántság elnökségi tagja vagy. De kérlek, mesélj nekünk kicsit arról, honnan kezdődött az érdeklődésed a politika iránt.

Szia! Először is szeretném megköszönni, hogy megoszthatom a gondolataimat az olvasóiddal. Az érdeklődésem a politika iránt meglehetősen régre datálható. Valamikor a ’90-es évek elején találkoztam egy kb. velem egyidős sráccal, akinek már akkor radikális nézetei voltak és már akkor ezen az oldalon mozgott és ténykedett. Hamar megtaláltuk a közös hangot és egyre szimpatikusabb volt az az eszmerendszer és hitvallás, amit ő vallott. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek az én utam is ezen az oldalon fog vezetni. Akkoriban, a rendszerváltás – vagy nevezzük inkább módszerváltásnak – környékén végre kicsit hangosabban hallathatták hangjukat a radikális nézetek képviselő emberek. Azt persze nem mondanám, hogy a szólásszabadság akkoriban korlátlan lett volna, de a megelőző évtizedekhez képest mégis lazábbak voltak a szabályok. Valamikor, talán ’94 környékén viszont már hangja és arca is volt a nemzeti radikalizmusnak. Igen, gondolom már kitaláltad! Király B. Izabellára gondolok és az általa alapított MÉP-re. Amikor Izabellát először hallottam beszélni, akkor már nem voltak kétségeim afelől, hogy a megfelelő úton járok.

S aztán hogyan folytatódott tovább? Mint ismeretes, éveken keresztül a Jobbik tagja voltál, miként kerültél oda, és miért jöttél el?

Látom mindent tudsz rólam! Viccet félretéve, Jobbik. A kezdeti érdeklődés után is folyamatosan követtem a hazai közéletet és mindig is a radikális oldalt éreztem magaménak. A Jobbikot – sokakhoz hasonlóan – a 2006-os őszi események után ismertem meg. Már akkor szimpatikus volt az a vonal és retorika, amivel berobbantak a politikai életbe, és mint sokan mások, akkoriban könnyen tudtam azonosulni a párt irányvonalával. Bár 2010-re valamelyest finomodott a kommunikáció, azt gondolom, hogy még mindig sokan voltunk, akik hittünk a pártban, hittünk Vona Gáborban és hittünk abban, hogy továbbra is jó az irány. 2013 körül, amikor a kormány egészségügyi reformja révén csődbe ment a vállalkozásom és ezáltal veszélybe került a családom megélhetése, akkor úgy éreztem, hogy legfőbb ideje a tettek aktív mezejére lépnem és beléptem. Akkoriban – legalábbis mifelénk- hithű és megbízható emberek alkották az alapszervezetet és olyan közösséget kovácsoltunk össze, ami bármikor, bárhol kiállt egymásért és a velünk egy utat vallókért.

Néhány hónap után a helyi alapszervezet elnöke lettem és a megyei választmány tagja. Sajnos a viharfelhők és a belharcok már akkor kezdtek egyre élesebb körvonalat ölteni. A helyi és a megyei szervezet között már akkor olyan ellentét volt – mondhatni belső háború – ami előbb utóbb minden közösséget kikezd. A felső vezetés liberális pálfordulása már akkor kezdett megmutatkozni megyei szinten is. Sajnos mint az mostanra már teljesen bebizonyosodott ez csak a kezdet volt. Az első komolyabb „pofon” az Vona Gábor lenyessük a vadhajtásokat kijelentése volt. Félreértés ne essék! Én soha nem kergettem semmiféle „náci” romantikát, de akkor és ott – a korábbi történések ismeretében – határozottan vadhajtásnak éreztem magam. Aztán jött a néppártosodás…

Valamikor tavaly márciusban volt egy Vona-fórum a városban, ami előtt a megyei „bennfenteseknek” volt egy zártkörű ülés Gáborral, ahol a „megpróbálom nektek zárt körben elmagyarázni, hogy ez miért lesz jó nektek” előadás után határozottan kezdtem érezni, hogy ez már nem az a hely, ahova én anno a voksomat letettem. Valahol itt kezdődött a folyamat, aminek a vége a kilépésemhez vezetett. Persze útközben sok minden történt még, de szerintem ez mindenki számára ismert, aki csalódott a Jobbikban.

Azt hiszem, ehhez nem nagyon lehet mit hozzáfűzni… Valahol azért szomorú, elsősorban érzelmileg hogyan éled meg, amikor Vona Gábor az 1956-os szabadságharc évfordulóján azt mondja, őt nem érdekli ki jobb- vagy baloldali? Szerinted hogy van ez?

Nem egyszerű ezt a dolgot több szempontból sem hova tenni. Tudod, mikor a gyerekeidet úgy neveled, hogy a nemzet mindenek felett és azt tanítod nekik, hogy az elveikért mindig álljanak ki, akkor nehéz megmagyarázni nekik, hogy az, amiért a szüleik dolgoztak és amiben hittek, az hirtelen semmivé válik és az az ember, nevezetesen Vona Gábor, akire eddig felnéztek és példaképnek tekintettek hirtelen azt kezdi elfogadhatónak tartani, amiről eddig azt hallották, hogy árt a nemzetnek. Emlékszem, hogy a nagyobbik fiam 2014 nyarán milyen lelkesen jött velem szórólapozni, állt mellettem a standnál és kísérgette az anyukáját aláírásokat gyűjteni. És persze ott van a saját magam csalódottsága is, mert mikor időt, pénzt és energiát nem sajnálsz éveken keresztül csak azért, hogy szolgálj egy ügyet, amiben hiszel és utána hallasz egy ilyen beszédet és még annak az utózöngéit is. Ha azt mondom, hogy nagyon lehangoló, akkor azt hiszem, hogy nagyon finoman fogalmaztam. Úgy gondolom, hogy sok százezer “sorstársammal” együtt joggal érezhetem úgy, hogy elárult.

Vona Gábor a Spinoza Színházban

Hogy látod, akik még a Jobbikban vannak hasonlóan gondolkodnak, mint Te? Az egykori társaid?

Azt látom, hogy akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, azok már vagy kiléptek, vagy pont most írják a kilépési nyilatkozatukat. Van még néhány olyan személyes jó barátom, aki most is bent van és hisz abban most is, amit csinál. Nem tudom hibáztatni érte. Szerintem idealista és őszintén hisz benne, hogy jó úton járnak. A személyes véleményem az, hogy az ilyen idealista, tiszta lelkű embereket leszámítva már csak számításból vannak bent az emberek, akik évek óta remegnek bármilyen szánalmas pozícióért és megtestesítik a tökéletes pártkatona definícióját. Ők azok az elvtelen, köpönyegforgató, a szivárvány minden színében tündöklő jellemtelen zsoldosok, akik a lelküket eladnák egy pozícióért. Nagyon sajnálom az utópisztikus világképet látó, idealista embereket, mert hatalmasat fognak csalódni és erre sajnos nagy nagyon későn és nagy lelki trauma árán fognak ráébredni…

A fenti gondolatokat olvasva azt a végkövetkeztetést levonhatnánk; végleg csalódtál és elfordultál a politikától. Azonban mégsem így történt, hiszen jelenleg az Erő és Elszántságban vagy elnökségi tag, de mégis, mit tudott neked “nyújtani” ez a fiatal mozgalom, hogy tovább folytasd a politizálást?

Nekünk radikálisoknak van néhány olyan tulajdonságunk, amit egy bizonyos embertípus soha nem fog megérteni. Ezeket úgy hívják, hogy szívósság, hit és hűség!

Én hiszek abban, hogy nekünk dolgunk van a világban! Jobbá kell tennünk a gyermekeink, unokáink számára a jövőt. Rossz a gondolat, hogy csak a mában kell élni. Én nem szeretnék olyan világot, olyan életet hagyni a gyermekeimre, hogy ők elnyomva, megtűrtként és kitaszítottként éljenek a világban, és ha mi most ezért a mában tudunk tenni, akkor egyszerűen kötelességünk ezért minden tőlünk telhetőt megtenni. Hiszek benne, hogy szebbé és élhetőbbé tehetjük a jövőjüket annál, mint amerre világ most mutat.

Az Erő és Elszántsággal tulajdonképpen teljesen véletlenül találkoztam. Valamikor az év elején láttam egy KO Tv adást László Balázzsal. Szimpatikus volt a srác már akkor, bár láttam benne bőséggel csikó vehemenciát. Mivel van egy közös ismerősünk megkértem, hogy hozzon össze valamikor Balázzsal. Sikerült is valamikor január elején összehozni a dolgot és tulajdonképpen egy egész estés beszélgetés kerekedett a dologból. Akkor az EE még csak gondolat szintjén létezett, de Balázs hite és lendülete visszaadta a hitemet, és azt gondoltam, hogy ha ilyen fiatalok vannak a radikális oldalon, akkor nekem „öreg rókának” kötelességem továbbra is dolgozni és segíteni a felnövekvő új generációt! A második találkozásunk, kb. egy hónap elteltével már arról szólt, hogy hozzak létre alapszervezetet a saját városomban. A másik tényező, ami komoly garanciát jelent nekem arra, hogy ez a mozgalom nem jut a Jobbik sorsára és nem hasonul meg az Tyirityán Zsolt személye. Zsolttal elég sok közös vonás van bennünk és mivel ő is régi harcos és egy végletekig egyenes és becsületes ember, nekem 100 %-os bizonyosságot ad arról, hogy jó helyen vagyok és igenis érdemes folytatni a politikai munkát!

És akkor a klasszikus kérdés, hogyan látod a helyzetet, az Erő és Elszántság képes lehet betölteni a Jobbik után keletkezett űrt, vissza tudja adni ennek az oldalnak a hitét? S egyáltalán, mi a fő célotok azon túl, hogy a Jobbikban csalódottakat képviseljétek?

Erre nagyon röviden tudok válaszolni. Azt kell mondanom, hogy csak az EE tudja visszaadni az emberek hitét és betölteni a vákuumot, ami a Jobbik mögött keletkezett!

Azzal hála Istennek mindenki a mozgalomban tisztában van, hogy ez a munka hatalmas felelősséggel is jár részünkről, mert ez az oldal nem viselne el még egy árulást! Viszont mikor azt mondom, hogy meg tudunk felelni ennek az elvárásnak és hitelesen tudjuk képviselni az igaz magyar emberek érdekeit, akkor azt hiszem, hogy ezt társaim nevében is bátran kijelenthetem!

A fő célunk természetesen az etnikai önvédelem, a normalitás védelme és a neoliberalizmus ember- és értékpusztító eszmeisége terjedésének minél szélesebb körben történő megfékezése.

Köszönjük szépen a válaszokat!

Kapcsolódó:

Amit nem hagyhatunk szó nélkül: a Jobbik


Forrás:eroeselszantsag.net
Tovább a cikkre »