Hitetleneket akartak meggyilkolni

Hitetleneket akartak meggyilkolni

Franciaországban radikalizálódott személyeket fogott el a rendőrség, akik meg akarták ölni a „hitetleneket”.

A kihallgatás során egyikük beismerte, hogy a karácsonyi időszakban késes támadást akartak végrehajtani. A belügyminiszter azt írta az egyik közösségi oldalon, hogy Franciaországban továbbra is magas a terrorfenyegetettség.

A két fiatalt két Párizzsal szomszédos megyében, Seine-et-Marne-ban és Yvelines-ben vették őrizetbe még november 29-én, de csak most hozták nyilvánosságra a részleteket. Terrorista bűnszövetségben való részvétel miatt emeltek vádat  ellenük és december 3-án bebörtönözték őket. Sajtóértesülések szerint az otthonukban végzett házkutatás során késeket, laptopokat és számítógépeket foglaltak le, amelyeken jelentős dzsihadista tartalmat találtak, ezekkel terjesztették a tanaikat.

Hírdetés

Rendőrségi kihallgatása során az egyik gyanúsított beismerte, hogy az volt a terve, hogy meggyilkolja a „hitetleneket”, majd „mártírként” halt volna meg, mivel a rendőrök valószínűleg agyonlőtték volna. Azt is elismerte, hogy bűntársával együtt az Iszlám Állam nevében hajtották volna végre a terrortámadást.

A történtekre reagált Gérald Darmanin belügyminiszter is, aki azt írta a Twitteren, hogy nem csökken a hatóságok ébersége, mivel Franciaországban továbbra is magas a terrorfenyegetettség, majd köszönetet mondott a Belső Biztonsági Főigazgatóság embereinek, akik letartóztatták a két személyt.

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »