Hitből újjáépíthető egy társadalom – Digitálisan restaurálták az Oscar-jelölt Jób lázadását

Hitből újjáépíthető egy társadalom – Digitálisan restaurálták az Oscar-jelölt Jób lázadását

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című filmjének teljeskörűen felújított változatát nagy érdeklődés mellett mutatta be a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum december 12-én este az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

Az 1984-ben Oscar-díjra jelölt film gyermekszemmel ábrázolja a holokausztot. Jób, a hét gyermekét eltemető zsidó parasztgazda 1943-ban egy keresztény kisfiút fogad örökbe, hogy legyen örököse vagyonának, folytatója kultúrájának. A bibliai vonatkozású történet Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor és Rudolf Péter emlékezetes alakításával emberközelbe hozza és humorral szövi át az együtt töltött egy évet, amely során Lackó megismeri a zsidó hagyományokat, a paraszti élet szépségét és titkait. A néző az ő rácsodálkozó, gyermeki tekintetén át szembesül a holokauszt felfoghatatlan és ábrázolhatatlan borzalmával is, amikor a nevelőszülőket elhurcolják.

A film 4K felbontású, teljes körű restaurálása a Filmalap hosszú távú filmfelújítási programjának keretében valósult meg 2019-ben. A film restaurálásán a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor mintegy harminc szakembere dolgozott. A film szín- és fényvilágát az operatőr, Szabó Gábor bevonásával rekonstruálták, a hangsávok az eredeti mágnesszalag digitalizálását követően Petényi Katalin és Kabay Barna közreműködésével lettek felújítva a hangrestaurátorok keze alatt.

A filmet követően Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát; Fináli Gábor főrabbi; Kabay Barna filmrendező; Petényi Katalin forgatókönyvíró és Szabó Gábor operatőr beszélgettek. A moderátor Molnár Antal történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója volt. Felidézte, hogy 1985-ben pannonhalmi gimnazistaként látta először a filmet, és azóta háromszor is megnézte.

Petényi Katalin, a Jób lázadása forgatókönyvírója és ötletgazdája a kezdettől a befejezésig részese, tanúja volt a történetnek. A hetvenes években könyvet írt a Corvina Kiadónak Ámos Imréről, a tragikus sorsú festőművészről, és művészete gyökereit keresve elment a szülővárosába, Nagykállóba. Betért a kocsmába, ami a legbiztosabb hírforrás. Kiderült, hogy a kocsmáros családja egyike volt annak a három családnak, akik élve visszatértek a koncentrációs táborból. Az ő szavai nyomán Petényi Katalin előtt megelevenedett a háború előtti csodarabbik földjének világa, Taub Eizik (haszid csodarabbi Nagykállóban – a szerk.) sírkápolnájában még ott voltak a kérő cédulák. Petényi Katalinban felidéződött ez az egészen különleges közösség, az emberek nagy része földműveléssel foglalkozott, hittek abban, hogy Isten minden földi dolog mögött ott van, nagyon fontosnak tartották a személyes erkölcsi felelősséget. Vallották, hogy imádsággal, énekkel, tánccal az Urat dicsérik.

Petényi Katalin legközelebb már férjével és alkotótársával, Gyöngyössy Imrével (1930–1994) és Kabay Barnával tért vissza Nagykállóba, rájuk is óriási hatással volt ez az elpusztult kultúra. A film másik ihlető forrása Gyöngyössy Imre gyermekkora volt. Édesapja egy Tolna megyei faluban volt orvos, de ő maga kisfiúként sokat játszott Kohn Emmánuel és Margit asszony vegyeskereskedésében, ők szintén a Tisza mentéről telepedtek át Tolnába. Gyöngyössy Imre szinte egész életében fájó sebként hordozta a zsidó házaspár deportálását. Mindezek mellett pannonhalmi diák volt, és egymás között tudták, hogy a bencés szerzetesek zsidó menekülteket rejtegetnek. Így határozta el az alkotó hármas, hogy filmet készítenek ebből a témából, s bár valóságos motívumok ihlették a mozit, annak egésze fikció. Azt a hittel és szeretettel átitatott, természetközeli világot szerették volna megörökíteni, amit brutálisan elpusztított a holokauszt.

Kabay Barna visszaemlékezései szerint évekig próbálták összehozni a film finanszírozását, de sem Angliában, sem Franciaországban nem adtak rá pénzt, annak ellenére sem, hogy sokaknak tetszett a forgatókönyv. Az első kis támogatás a német ZDF-től érkezett. Itthon a forgatókönyvet rögtön betiltották, írásbeli vétót kaptak, abban az időben tabutéma volt minden zsidókérdéssel foglalkozó film. Nagyon kalandos módon oldotta aztán fel az akkori, Pozsgay Imre vezette kultuszminisztérium az írásbeli vétót, majd váratlanul a televízió is csatlakozott, Szinetár Miklóssal. Nagy fordulatok után levetítették a filmet egy külföldi társaságnak a filmhéten, harminc híres kritikus előtt, a Mafilm nagyvetítőjében. Ekkor robbant a film, akik látták, kifogásolták, hogyhogy a legjobb történet nem szerepel a programban! Ezzel elindult a Jób…, kitűnő kritikákat kapott, megnyert néhány nagydíjat, és úgy került be az öt legjobb Oscar-jelölés közé, hogy itthonról senki sem támogatta, egyetlen hirdetés sem volt, azt a napidíjukból fizették. Kabay Barnának ez a film volt az első produceri munkája, a társproducer Dárday István volt, aki azonban nem szerepelt a főcímen, ez összefügg a politikai vétóval.

Hírdetés

A film társrendezője azt is felidézte, hogy Scheiber Sándor professzor a forgatás alatt a legjobb tanítványait küldte el a helyszínre, hogy pontosak legyenek a rituális jelenetek. Az is nagyon fontos volt, hogy eredeti helyszínen forgattak, ezért lényeges, hogy a debreceni hitközség tagjai is örömmel szerepeltek a filmben.

Szabó Gábor, a Jób lázadása operatőre elsősorban a Gyöngyössy Imréhez és a kisfiút játszó Fehér Gáborhoz kapcsolódó emlékeit elevenítette fel. Képileg mindketten egyfelé vitték a filmet. A kissrác beilleszkedése a stábba teljesen szinkronba került a történet folyásával, egyre mélyebben fejlődtek az emberi kapcsolatai, egyre érzékenyebbé vált. A film tele van életteli jelenetekkel, és ezek mind Gyöngyössy Imre gyermekkori élményeiből származnak. Nagyon erős kisugárzása volt, óriási hatást gyakorolt a szereplőkre, megteremtett egy olyan átütő atmoszférát a kamera előtt, amit az operatőrnek csak fel kellett vennie, mint egy dokumentumfilmet.

Fináli Gábor rabbi azt emelte ki, hogy a film előkészítésében rabbik és kántorok is részt vettek. Hangsúlyozta, a Jób lázadása rendkívül autentikus, sok mozzanatában őrzi azt a vidéki zsidóságot, ami ma már teljesen eltűnt Magyarországról. A rabbi ötéves korában látta először a filmet, a nagyszüleivel, és feltűnt neki, hogy közben többször nézték őt, mint a képernyőt, mintha a történet kisfiú szereplőjét látnák maguk előtt. Ezt követte a színvallás azt illetően, hogy mi történt velük a vészkorszak idején, a dédnagymamáját például keresztény barátai bújtatták. A Jób lázadása hozta meg az ő családjukban, hogy beszélni tudjanak az átélt szörnyűségekről.

Molnár Antal a zsidó–keresztény párbeszéd emblematikus alakjának nevezte Várszegi Asztrik püspököt, nyugalmazott főapátot, aki elmondta: a film végén a tartós csönd tökéletesen kifejezi mindannyiunk életérzéseit, ő sírni szeretett volna.

Ennek a filmnek annyi finomsága, hittel és szeretettel megfogalmazott képkockája van, amely ezt a fájdalmas témát egyedül képes megközelíteni – fogalmazott Várszegi Asztrik, és boldognak mondta magát, hogy mindhárom alkotót – Katalint, Barnát és Imrét is – személyesen ismeri, ismerte. – Nagyon jó, hogy benne van a történetben a női vonal, a mélyebb árnyalat, az érzékenység is, ami átsugárzik az egész filmen. Megrendítő, csodálatos alkotás, mindenkinek meg kellene nézni, mindenki tanulhat belőle. Benne van a filmben az a remény, hogy hitből újjáépíthetünk egy társadalmat.

A vetítés előtt Kelemen Barnabás hegedű- és Kokas Dóra csellóművész adott rövid koncertet.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »