Hit és engedelmesség – a római levél tanítása

Mindig elgondolkoztat, amikor egy-egy jól ismert, sokat idézett Ige (újra) a székhez tapaszt. Valami elkerülte a figyelmemet. Valami megváltozott azóta, hogy olvastam. Néhány hónapja történt, ahogy Pál római levelét lapozgattam. Az első oldaltól nem tudtam szabadulni: ritkán történik velem hasonló, de állandóan elkalandozott a figyelmem. Nem tudtam összpontosítani. Talán az agyam játszik velem?

Ahogy ezen merengtem – persze megint elkalandozva –, az egyik igeversen megállt a tekintetem: „…általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet…” (Róm 1,5) Ekkor, mint valami villámcsapás, futott át az agyamon a gondolat, hogy valami nagyon nincs rendben. „…az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet…” Átgondoltam az elmúlt néhány vasárnapi igehirdetésemet, és őszintén kétségbeestem. Persze ez még semmi sem volt ahhoz a kétségbeeséshez képest, amelyet ezután éreztem.

Végiggondoltam az előző hónapjaimat, hogy valamiért hanyagoltam a saját hitemet, magamnak alig olvastam az Igét, csak a készüléskor vettem elő. Megértettem. A hitre hívás megvolt, én magam is törekedtem megerősödni Isten jelenlétében. A másik dolog viszont annál kevésbé. Én magam sem voltam „szófogadó”, ahogy az eredeti szó figyelmeztet, nemhogy még másokat is erre hívjak.

Elővettem újra az Igét, és elkezdtem keresni az evangéliumokban Jézus parancsait. Jöttek sorról-sorra a különböző intések, és lassan kirajzolódott előttem a „tanítványság kezdőszettje”. Megértettem, hogy hit és engedelmesség kéz a kézben járnak. Ez nem csupán annyit jelent, hogy cselekedjek jót, hanem hogy legyek engedelmes szolga. Úgy tegyem a jót, ahogy Isten parancsolta. Úgy hirdessem az ő szavát, ahogy ő mondja. Őt ugyanis nem lehet akárhogyan követni. Egyre divatosabb az a jelenség, amelyet „patchwork vallásosságnak” neveznek. Kicsit ebből, kicsit abból. Sokszor hallottam már keresztyén fórumokon, hogy ez mennyire helytelen. Persze nem vesszük észre, hogy mi magunk, keresztyének is ezt tesszük. Olvassuk az Igét, hallgatjuk a prédikációkat, de a magunk hitét mi szabjuk meg.

Én magam is olvasom a Bibliát, de inkább felhasználom a saját szempontjaim szerint, mintsem hogy hagynám, hogy Isten használjon fel engem az ő szempontja szerint. Pedig Isten parancsokat adott. Pontos útmutatót. Olvasva A Példabeszédek könyvét mindig elcsodálkozom. Mennyire aprólékosan írta le az ószövetségi embernek, mit és hogyan tegyen! Magamat is épp elég nehéz engedelmességre tanítani, hát még másokat vezetni. Mission impossible. Éppen ahogy Jézus tanítja a magvető példázatában, hogyan fojtja meg a magot a tövis. A világ gondja, a mindennapok küzdelme a megélhetésért.

Hogyan lehetne így engedelmes az ember? A bennem munkálkodó vágyak és célok, melyek Isten céljait margóra teszik. Az okostelefonom, ahogy leköti a figyelmemet. A videók, az üzenetek, az értesítések csak érkeznek újra és újra. Az ingerek magas, szúrós tövisekként a maradék napot is eltakarják. „Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgálóleány úrnője kezére, úgy nézünk mi Istenünkre, az Úrra, míg meg nem könyörül rajtunk.” (Zsolt 123,2)

Erre az összpontosításra, erre a hajthatatlan, makacs figyelemre volt szükségem. Kizárni minden mást. A gyomok között fulladozó mag lassú agóniája – vagy a kigyomlált föld termékenysége. Ez a tét. Letettem hát a telefonomat, nem is vittem magammal tovább. Vettem egy kis „nyomogatós” telefont inkább, azon is elér, aki akar. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne lankadjon a figyelmem. Isten jelenléte pedig, mint a gyomlálás után a nap ereje, a hitemet újra megerősítette. Újra és újra rácsodálkozom, mit hanyagoltam el annyi időn át, akarva-akaratlanul. Milyen kevésen múlik, és mégis mennyire más így élni, Isten jelenlétében.

A szerző a Tapolca és Vidéke Református Társegyházközség lelkipásztora.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!