Hiszünk a szeretetben – Fesztiválhangulatban kezdődött el a Családok X. Világtalálkozója Rómában

Hiszünk a szeretetben – Fesztiválhangulatban kezdődött el a Családok X. Világtalálkozója Rómában

Július 22. és 26. között Rómában rendezik meg a családok Szent II. János Pál pápa által kezdeményezett világtalálkozójának jubileumi, tizedik alkalmát. A központi esemény a vatikáni VI. Pál teremben magasra tette a lécet: a máskor gálaszerű záróeseményként megtartott családok fesztiváljával vette kezdetét a program, amelyen Ferenc pápa is részt vett.

Hazánkat tizenegy fős küldöttség képviseli Marton Zsolt püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságnak elnöke vezetésével. A Családok Jézusban Közösségből is érkezett két házaspár Rómába; több külhoni egyházmegyéből, a munkácsiból, a nagyváradiból és a temesváriból is vannak jelen magyarok.

A fesztiválon tanúságtételek hangzottak el, amelyeket zenei betétek színesítettek; fellépett többek között a világhírű olasz trió, az Il Volo. A moderátori tisztet az olasz közszolgálati csatorna sokat foglalkoztatott műsorvezetője, Amadeus látta el, stílusosan a feleségével együtt.

Az énekeseknél is nagyobb tapsot kaptak a Kijevből kapcsolt plébánia tagjai, akik a közös imádság során átéltekről tettek tanúságot.

A világtalálkozó védőszentjei – Boldog Luigi és Maria Beltrame Quattrocchi – a római egyházmegye családpasztorációs tevékenységének megalapozói. A fesztivál első részében az ő alakjuk került reflektorfénybe legkisebb gyermekük, Enrichetta örökbe fogadott fiának, Francesco Beltrame Quattrocchinak köszönhetően. Francesco elmondta, hogy nagyszülei mindig megnyitották a körülöttük élők szemét a világ szépségére.

A Beltrame Quattrocchi házaspár élettörténetéről ITT olvashatnak.

Ezt követően érkezett meg a terembe Ferenc pápa, akit Kevin Farrell bíboros, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának vezetője köszöntött.

Kevin Farrell bíboros elmondta, hogy azok a tanúságtevő családok, akik megszólalnak, nem tökéletes családok, hiszen ahogy a Szentatya is hangsúlyozza, tökéletes családok nem léteznek. Normális családok, akik – sok más társukhoz hasonlóan világszerte – megtapasztalják korunk tipikus nehézségeit és szenvedéseit: a megházasodástól való félelmet egy társadalomban, amely elbizonytalanítja őket abban, hogy az örök időkig tartó dolgokkal foglalkozzanak; a megbocsátás fáradságát egy olyan világban, amely az individualizmusra és a csak saját magunkkal való törődése buzdít; a ránk zúduló betegséget, amely akár odáig vezethet, hogy a saját életünket feláldozzuk, hogy megmentsük a gyermekünkét; a háborút és egy nekünk kedves személy elvesztését.

– fogalmazott Kevin Farrell bíboros.

Öt család tett tanúságot a Szentatya jelenlétében.

Serena Zanglának és Luigi Francónak már három gyermeke van, és most jutottak el arra az elhatározásra, hogy templomi házasságot kötnek. Beszéltek arról is, milyen nehéz volt elfogadó keresztény közösséget találniuk.

Roberto és Maria Anselma Corbella annak a Chiara Corbellónak a szülei, aki életét adta a fiáért. A fiatalasszony szervezetében akkor fedeztek fel egy rákos tumort, amikor már várandós volt. Hogy gyermekét, Francescót világra hozhassa, elutasította az orvosi kezelést, de mivel túl későn kezdték el a gyógyítását, már nem tudták megmenteni az életét. Chiara, akinek már elindították a boldoggáavatási eljárását, arra is megtanította szüleit, hogy a

Chiara Corbella hősies életáldozata nem tette depresszióssá, múltban élővé a családját, hanem az élet és a család szeretetét erősítette bennük.

A kongói Paul és Germaine Balenzának három gyermeke van, huszonhét éve házasok. Paul a kongói parlament képviselője és a kongói katolikus képviselők és szenátorok frakcióvezetője, emellett a keresztény zene úttörője az afrikai országban; már több mint húsz albumot adott ki. Arról tettek tanúságot, miként adott erőt nekik az Úr, amikor a férfi hűtlen volt feleségéhez és a hatalom ragyogása elhomályosította a szemeit.

A hatgyermekes Pietro és Erika Chiriaco Rómában élnek. Arról beszéltek a résztvevőknek és az internetes közvetítés révén bekapcsolódóknak, miért döntöttek úgy, hogy megnyitják nagycsaládjukat az ukrajnai háború elől menekülő Iryna és lánya, Sofia előtt. Az általuk befogadott nők pedig arról vallottak, hogy hazájuk elhagyásának nehéz időszakában miként segítette őket istenhitük.

A marokkói Zakia Sediki férje nélkül állt színpadra, ugyanis Luca Attanasio nagykövetet 2021. február 22-én meggyilkolták Kongóban. Az életét a kultúrák közötti párbeszédéért áldozó néhai diplomata alig szűnő vastapsot kapott. Zaika és Luca házassága példaértékű az eltérő vallású házaspárok számára.

Hírdetés

Zakia és három kislánya mellett a színpadon is ott állt édesanyja, aki mindig támasza volt.

Ferenc pápa az öt tanúságtételre reflektálva hangsúlyozta: „Szeretném, ha ott éreznétek közelségemet, ahol éppen vagytok, konkrét élethelyzetetekben. Bátorításom mindenekelőtt a következő: valós helyzetetekből induljatok ki, és onnan

Az irgalmas szamaritánus példázatára gondolok, aki talál az úton egy sebesültet, odalép hozzá, gondjaiba veszi, és segíti folytatni az útját. Szeretném, ha az Egyház éppen ilyen lenne számotokra! Irgalmas szamaritánus, aki odalép hozzátok, közel van hozzátok, és segít folytatnotok utatokat, hogy »egy lépéssel tovább« tudjatok haladni, bármilyen kicsi legyen is az.” Ferenc pápa teljes beszéde ITT olvasható magyarul.

A családok találkozója a világesemény We believe in love (Hiszünk a szeretetben) című himnuszával zárult, amelyet a házigazda római egyházmegye kórusa adott elő, Marco Frisina atya vezényletével.

*

A kis magyar küldöttség június 22-én reggel szentmisén vett részt, melyet Marton Zsolt püspök mutatott be a Szent István Ház kápolnájában; koncelebrált Fábry Kornél, az Országos Lelkipásztori Intézet vezetője és Revák István tímári görögkatolikus parókus, a Nyíregyházi Egyházmegye családreferense.

A családpüspök rövid prédikációjában arról beszélt a napi evangélium kapcsán (Mt 17,15–20) arra buzdított:

A délelőtt folyamán a magyar zarándokház könyvtártermében ismerkedéssel folytatódott a program. Mivel a szervezők limitálták a létszámot, csupán négy magyar házaspár vehet részt a találkozón az MKPK küldöttsége részeként. Ennek egyrészt a koronavírus-járvány az oka, amely miatt egy évvel el kellett halasztani az eseményt; másrészt Ferenc pápa megváltoztatva a családok világtalálkozója koncepcióját arra kérte a világ egyházmegyéit, hogy a központi eseményekkel párhuzamosan helyi szinten is szervezzenek családi napokat. (Ennek keretében hazánkban az egyes egyházmegyékben június 24-én, pénteken levetítik a Váratlan élet című filmet, amely egy abortuszklinika vezetőjeként is dolgozó nő életvédővé válásának igaz történetét dolgozza fel.)

A gödi Takács Bálint és Takácsné Papp Zsófia a családbizottság tanácsadó testületének tagjai házaspárként. Zsófi logopédusi munkája mellett 5–6. osztályos fiataloknak Ciklus show és Titokzatos küldetés címmel tart felvilágosító előadásokat. Bálint gyártástámogató tesztmérnök. Négy gyermekük van, a legidősebb 20, a legkisebb 14 éves.

Ménesi Krisztina és Balázs a MÉCS közöség magyarországi megalapítói, olyan sikereket értek el, hogy rájuk bízták az európai közösség vezetését is. Sajnos a gyakorlatban a koronavírus-járvány következtében eddig még nem sokat tudtak tenni ezen a téren. Krisztina a PárKatt katolikus társkereső lelkes csapatának is tagja, Balázs pedig a Váci Egyházmegye vagyonkezelője. Három felnőtt gyermekük van.

Fejérdy András és Fejérdyné Kopcsay Marianna a Fokoláre közösségben foglalkoznak a család témájával. Kiváló helyismeretük van, hiszen az egyháztörténész férj a Római Magyar Akadémián tudományos munkatársként dolgozott. Negyedik, legkisebb gyermekük, aki Rómában született, olasznak is tartja magát, árulták el viccesen. Marianna gyógypedagógus, egyéni fejlesztéssel foglalkozik, 14 évet töltött előtte otthon a gyerekekkel.

A háromgyermekes Revák István és Revák-Jaczkó Fruzsina a Tokajjal átellenben, a Tisza másik partján fekvő Timáron teljesítenek szolgálatot. Fruzsina, amellett hogy férjének segít az irodai és más teendőkben a parókián, a helyi házigondozói szolgálat adminisztrációját végzi. A Nyíregyházi Egyházmegye családreferens házaspárja.

A magyar küldöttség a családok fesztiválját követően rövid időre, egy-két fotó erejéig  találkozni tudott a külhoni magyar résztvevők nagy részével a Szent Péter tér kolonnádjánál.

*

A Családok X. Világtalálkozójának programja két és fél napos teológiai–pasztorális konferenciával folytatódik. Ferenc pápa szándékának megfelelően gyakorlati jellegű megszólalások hangzanak el, és zömében házaspárok szólalnak fel; mindössze három pap tart előadást.

A Lateráni Palotában szerdán este rendezett koncert után csütörtökön este különböző római plébániák családos programjai színesítik a rendezvényfolyamot.

Szombaton újból csatlakozik a résztvevőkhöz Ferenc pápa: a Szent Péter téren mutatja be a találkozó záró szentmiséjét. Ennek kezdetét az eredetileg tervezett 17.15-ről 18.30-ra tették át a szervezők, hiszen Róma ezekben a napokban nemcsak a hűség, de a hőség városa is. A családtalálkozó hivatalosan június 26-án, vasárnap ér véget, a hagyományos Úrangyala imádsággal, amelynek keretében a családok megkapják küldetésüket.

Szerző: Agonás Szonja

Ferenc pápa beszédét fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va, Agonás Szonja, ismeretlen brazil zarándok

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »