Hírsaláta

ÜNNEPELT AZ ELÍTÉLT. Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár egyik rendezvényén készült fotókon fedezték fel a zaklatásért, ütlegelésért és testi sértésért elítélt, majd eltűnt és országosan körözött székelyudvarhelyi Pethő Attilát, aki a szülei mellé állt, amikor ők az államtitkárral fényképeztették le magukat.

A közös képet Potápi Facebook-oldalán posztolták, majd rövid időn belül le is vették, egyes csoportképeken viszont továbbra is látható még a nézők között ülő Pethő Attila. A férfit július 1-jén jogerős döntéssel ítélték 2 év letöltendő börtönbüntetésre volt barátnője elleni zaklatás, ütlegelés és más testi sértés miatt, kártérítést és perköltséget is kell fizetnie, és öt évig nem közelíthet áldozatához és annak hozzátartozóihoz. A Pethő család az Utazó Magazin és a Magyar Turisztikai Ügynökség ünnepségén vett részt július 18-án Budapesten, ekkor adták át 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait, ahol a legjobb erdélyi étterem lett a Pethő. A díjat Pethő Attila apja, Pethő József vette át, ekkor készült a közös fotó. Potápi ezt rögtön levetette az oldaláról, amint kiderült, hogy ki van rajta, és elmondta: Pethő Attila nem is szerepelt a meghívottak listáján, ő maga nem ismeri a családot, mindenkivel készített fényképet, aki ezt kérte tőle. (Transtelex)

Hírdetés

FOLYTATHATJÁK A PÁLYAÉPÍTÉST. Egyelőre úgy tűnik, visszatérnek a dolgok a normális kerékvágásba az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszán: az országos közútkezelő vállalat bejelentése szerint sikerült megállapodni a kivitelező céggel, így az visszatért az építőtelepre, és hétfőtől ismét tovább építi a sztrádát. A román tulajdonú UMB Spedition már hetekkel ezelőtt azzal jelezte a kormánynak, hogy a háború és a járvány nyomán megugrott építő­anyag- és üzemanyagárak miatt képtelen megépíteni a sztrádát a szerződésben eredetileg szereplő összegből, így a szerződés közös megegyezéssel történő felbontását kérte, és mivel a kormány nem reagált, múlt héten abbahagyta a munkát. Most viszont a jelek szerint a kormány engedett, és jóváhagyta az építkezésre szánt összeg növelését. (Főtér)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »