Hírsaláta

Hírsaláta

NOVEMBERBEN MŰKÖDŐKÉPES LESZ. A Brassó-Vidombáki Nemzetközi Repülőtér idén november 1-jén válik működőképessé – erről Alexandru Anghel, a reptérépítési projekt életbeléptetéséért felelős igazgató nyilatkozott.

A leendő légikikötő működése, új kapcsolatok kiépítése iránt már több európai légitársaság képviselői érdeklődnek. A Müncheni Nemzetközi Repülőtér fejlesztési igazgatója, Sebastian Selmeier a múlt héten tett látogatást a vidombáki repülőtéren. Alexandru Anghel beszámolt a sajtónak arról, hogy a németországi vendég a látogatás során elismeréssel nyugtázta, hogy a repteret virtuális irányítótoronnyal látják el, és a Müncheni Nemzetközi Repülőtér együttműködési szándékát jelezte. Brassóban az utóbbi években jelentős gazdasági befektetések történtek németországi üzletemberek révén, így Brassó és München között a légi kapcsolat kialakítása igen fontos a bajorországi ügyfelek szempontjából. Szakemberek szerint a reptér megnyitásának évében több mint 300 ezer utasra lehet számítani. (Marosvásárhelyi Rádió)

Hírdetés

BÉREZÉS A HADSEREGNÉL. A bukaresti védelmi minisztérium januári jelentéséből kiderül, mennyit keresnek a román hadsereg által foglalkoztatott katonák, illetve civilek. A hierarchia legalsó fokán található hivatásos katonák – végzettségtől, illetve tevékenységi körtől függően – 1839 és 4117 lej közötti nettó fizetést kaptak az év első hónapjában. Egy főtörzsőrmester már 2290 és 5976, más altisztek pedig 2284 és 6132 közötti bért vittek haza. Eközben egy „sima” tiszt 2443 és 11 576 lej között keresett, de vezetői beosztásban dolgozó társaik ennél is többet: van olyan is, akinek egyhavi munkáját 18 142 lejjel honorálták januárban. A védelmi minisztérium által foglalkoztatott civil közalkalmazott beosztottak 2839 és 8195 lej között kerestek, a vezetői állásban lévő közalkalmazottak 6436 és 12 641 lej közötti bért kaptak kézbe. A nem közalkalmazotti státusban foglalkoztatott civilek közül a beosztottaknak 1623 és 7736, a vezetői állásban tevékenykedőknek pedig 2463 és 12 776 lejes nettó fizetésük volt januárban. (Krónika)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »