Hírsaláta

Hírsaláta

ÖT HÓNAPJA NINCS GYÓGYSZERÜK. Kétségbeesetten kérik az állam segítségét a hepatitis C-ben szenvedő betegek, mert elfogytak a gyógyszerek, nem tudják kezelni őket. Sokan előrehaladott stádiumban vannak, és a megfelelő kezelés hiánya az életükbe kerül(het).

A hepatitis C-vírussal (HCV) megfertőződött betegeknek elsősorban a májuk érintett, de a máj sokrétű funkcióinak károsításával az egész szervezet súlyos állapotba kerül, emellett a kórokozó más szervekben is elterjed, és azokat is megbetegíti, esetenként májelégtelenség, májrák is kialakulhat. Marinela Debu, a romániai májbetegek szövetségének elnöke szerint legalább 1000 hepatitis C-ben szenvedő beteg van, akit 5 hónapja nem kezelnek a vírusos fertőzés ellen. Sok előrehaladott stádiumban lévő betegnél emiatt szövődmények alakulhatnak ki, és a kialakult helyzet a fertőzés terjedését is növelheti. Debu szerint többször is jelezték a hatóságok felé, hogy a kezeléshez nélkülözhetetlen gyógyszert nagyon nehéz beszerezni, Romániában pedig nincs más, amivel helyettesíteni lehetne. A hatóságok azonban, mint minden évben, most sem akadályozták meg, hogy a szerződés lejártával (júniusban) ne fogyjon ki az ország a kezeléshez szükséges gyógyanyagból. Különbség a többi évhez képest, hogy a tárgyalások már két hónapja lezárultak, a gyógyszereket azonban még mindig nem pótolták. (psnews/Transindex)

Hírdetés

ANTITESTTEL NEM LEHET. Egyre több, a koronavírus-fertőzésen bejelentetlenül átesett, így az egészségügyi rendszer nyilvántartásában nem szereplő személy veti fel, hogy az antitestszintmérés alapján neki is járna zöldigazolvány. A kérdést már több szociáldemokrata politikus is felvetette (Cseke Attila ideiglenes egészségügyi miniszternek, illetve a parlamentben), akiknek becslései szerint a lakosság jelentős része szerzett már természetes immunitást (Adrian Streinu Cercel szakorvos szerint mintegy ötmillió személy) anélkül, hogy ez hivatalosan bárhol megjelenne. A szakemberek szerint azonban nem ilyen egyszerű a dolog, már csak azért sem, mert sokféle antitestmérő módszer létezik, és az Európai Unióban nincs elfogadott mérce arra vonatkozóan, hogy milyen antitestszint mennyi ideig biztosít immunitást, abban viszont világszerte egyetértenek az orvosok és biológusok, hogy egy idő után a betegségen átesett személyeknek is igényelniük kell az oltást, mert az erősebb védettséget ad a súlyos megbetegedéssel szemben. (Krónika)

DAGAD A HAMIS OLTÁSOK ÜGYE. Jelenleg 366 bűnvádi eljárás zajlik több mint 1100 hamis oltási igazolvány kiállítása miatt, a nyomozás már 868 személyre terjed ki. Vizsgálódni a Temes megyei rendőrség kezdett, és rögtön három megyében, miután több koronavírussal fertőzött személy is súlyos állapotban került kórházba, és csak az intenzív osztályon vallották be, hogy az oltási igazolványuk hamis, fizettek a papírért anélkül, hogy beoltatták volna magukat. Az ügy már nemzetközi botránnyá dagadt: a görög hatóságok kiszimatolták, hogy saját állampolgáraik is szívesen járnak Romániába és Bulgáriába azért a bizonyos igazolásért. (Főtér)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »