Hihetetlen, hogy hoztak létre mágnest Svájcban

Az eddigi legkisebb és legstabilabb mágnest alkotta meg egyetlen atomból egy svájci kutatócsoport: eredményük az első lépést jelenti az új, mini-adathordozók felé vezető úton. A Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem (EPFL) vezetésével dolgozó kutatók által kifejlesztett atom egyelőre csak nagy alacsony hőmérsékleten, mínusz 233 Celsius-fokon működik.

Az adathordozóknak a technológia fejlődésével egyre kisebbnek kell lenniük, így a mágneses tárolóeszközöknek, mint például a merevlemezeknek is. Ezért kutatnak a szakértők újabb módszerek után, amelyekkel a lehető legkisebb mágneseket állíthatják elő egyetlen atomból. Ezek az apró mágnesek azonban többnyire még nagyon instabilak, és nem maradnak elég sokáig mágnesesek ahhoz, hogy hosszabb ideig képesek legyenek adattárolásra.

Az EPFL szakemberei által vezetett kutatócsoportnak azonban sikerült áttörést elérnie – közölte az egyetem. A tudósok a Science című szaklapban bemutattak egy úgynevezett ritkaföldfémből, egyetlen holmiumatomból álló mágnest. Ezt az egyatomos mágnest egy leheletvékony magnézium-oxid filmre helyezték.

Jelenlegi állapotában a mágnes egyelőre csak prototípus – előállítása hihetetlenül bonyolult és időigényes, de mínusz 233 Celsius-fokon az egyatomos mágnesek stabilabbak maradnak, mint bármely eddigi ilyen mágnes. És bár ez még nagyon távol van a normál szobahőmérséklettől, egyelőre ez az eddigi legmagasabb hőmérséklet, amelyen stabil mágnest sikerült alkotni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »