Hiesz: voltak kezdeményezések, hogy ne én legyek

Az MSZP vezető személyiségei közül többen nem akarták, hogy Hiesz György gyöngyösi polgármester a párt országgyűlési képviselő-jelöltje legyen. Erről az érintett beszélt az MTI-nek kedden, azután, hogy bejelentette: nem indul a választáson, és kilép az MSZP-ből.

Hiesz György, arra a kérdésre, hogy Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke indul-e helyette Gyöngyösön, azt mondta, szóba került az ő neve is.

A 2014-es önkormányzati választáson az MSZP, a DK és az Együtt színeiben nyerő polgármester elmondta, úgy gondolja, tisztességgel képviselte volna pártját a tavaszi országgyűlési választáson, nem is rossz eredménnyel.

Közölte, amíg el nem indul a kampány, bármikor vissza lehet léptetni a jelöltet koalíciós, vagy egyéb érdekek miatt.

Ezt az ember tudomásul veszi – jegyezte meg.
A gyöngyösi polgármester ugyanakkor közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt mondta, “minden mérés nagyon jókat mért” neki, szerinte a párt eredményének többszörösét tudta volna elérni.

Hozzátette: az ésszerű döntést, ha koalíciós megállapodás keretében sikeresebb, eredményesebb jelöltet indítanak, el tudja fogadni.

Hiesz György – aki két cikluson át országgyűlési képviselő is volt – nagyon fájónak nevezte a történteket, de azt mondta, ettől még baloldali, szociáldemokrata marad.

“Én voltam talán Botka Laci utolsó jelöltje”, most már nincs több Botka-jelölt a színen – közölte a polgármester, aki 2002 és 2010 között is vezette a Heves megyei várost.

A Magyar Nemzet online kiadása kedden arról írt, lehet, hogy Fodor Gábor indulhat az MSZP és a Párbeszéd logója alatt április 8-án a gyöngyösi választókörzetben, ha vállalja.

A lap szerint a szocialisták elnöksége azt javasolja majd a kérdésben döntésre jogosult választmánynak: ne szerepeljen Fodor Gábor a pártlistán, de az ő, illetve Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivőjének egyéni jelöltségét akár támogathatják is.

Fodor Gábor Gyöngyösön született, és egyéniben is ott indult korábban; 1994-ben az SZDSZ színeiben győzni tudott, 1998-ban már nem, azóta pedig nem mérette meg magát – írta a lap.

A gyöngyösi választókörzetben a Fidesz Horváth Lászlót, a térség mostani országgyűlési képviselőjét, a Jobbik pedig a szintén gyöngyösi születésű Vona Gábor pártelnököt indítja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »