Hiesz György: Nem ilyen bánásmódot vártam

Fodor Gábor javára kellett volna visszalépnie, részben ezért is lépett ki a Gyöngyösi polgármester az MSZP-ből. Hiesz György azt mondta, hogy azzal volt a probléma, ahogyan ezt elintézték. Úgy fogalmazott, a kutatások szerint, ha pesszimista, akkor is meg tudta volna szorongatni a fideszes jelöltet, és alapítóként, 29 évnyi párttagság után nem ilyen bánásmódot várt. A polgármester szerint a Liberálisok elnökének indulása ugyanakkor még nem biztos.

– Nekem nincs rossz viszonyom Gáborral, én el tudtam volna fogadni. Érteni nem értettem volna, ez volt a legfőbb indok, az, hogy ebben a szituációban az ember, én biztos, hogy ha felső vezetője vagyok az MSZP-nek, akkor biztos, hogy leülök a helyi jelölttel, végigbeszélem, esélyeket latolgatjuk, megkérdezem, hogy helyi szinten hogy néz ki a támogatás. Ez egy értelmetlen, még javaslatnak is értelmetlen volt. Elfogadtam, lehet, hogy jobban kellett volna küzdenem a helyért, de néha az ember kap olyan jelzéseket, amikor azt mondja, hogy ennyi volt és köszönöm – fogalmazott a polgármester.

Vona: Nem foglalkozom Fodor Gáborral

Nem foglalkozik Fodor Gábor esetleges indulásával a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, aki szintén a Heves megyei 2. választókerületben méretteti meg magát egyéniben. Vona Gábor szerint neki egyetlen vetélytársa van, az pedig a fideszes Horváth László, akivel szemben 2014-ben csak 1 százalékkal maradt alul Gyöngyösön. A Jobbik elnökének határozott elképzelései vannak a körzet jövőjéről: győzelme esetén a többi között az egészségügyet és a közbiztonságot javítaná Gyöngyösön és környékén.

– Fodor Gábor jelöltségével nem foglalkozom, nekem ugye Horváth Lászlót kell legyőznöm a Fidesz jelöltjét, a tegnapi napon Hiesz György visszalépett, a szocialisták képviselőjelöltje, úgyhogy nem lesz bal oldali jelölt a választókerületben, és ez által még egyértelműbbé vált az, hogy ebben a választókerületben a Fidesz és a Jobbik jelöltje között kell választani, és én nagy büszkeséggel vállalom, hogy minden olyan embernek a képviseletét mind a kampányban, mind a kampány után akik egy kormányváltást vagy egy igazságosabb biztonságosabb országot szernének – nyilatkozta a Jobbik elnöke.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »