Hidvéghi: Donáth Anna az arcátlanság mértékegysége

Hidvéghi: Donáth Anna az arcátlanság mértékegysége

„Mostantól Donáth Anna az arcátlanság mértékegysége! Meddig tud még süllyedni a szülőhazája elleni hazug uszításban?!” – írta felháborodott Facebook-bejegyzésében szombaton Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője.

A kormánypárti politikus felháborodását az okozta, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője Orbán Viktort okolja azért, mert az Európai Bizottság lesöpörte az asztalról a több mint egymillió ember által támogatott Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést.

„Lehet-e ennél abszurdabb állítást megfogalmazni arról a politikusról, aki több mint három évtizede mindent elkövet a magyar nemzet helyzetének erősítéséért?” – kérdezi Hidvéghi, aki arra is emlékeztet: a Momentum az a párt, amely a szomszédos országokban eddig minden választáson a helyi magyar jelöltek és pártok ellen foglalt állást.

„A Momentum az a párt, amely most lelkiismeret-furdalás nélkül veti magát annak a Gyurcsány Ferencnek a karjaiba, aki a 2004. december 5-i népszavazás előtt a határon túli magyarok ellen uszított” – teszi hozzá Hidvéghi, aki szerint Donáth ámokfutása még a baloldalnak is sok lehetett, mert a bekezdést azóta gyáva módon törölték

„Hogy Donáth Anna tanul-e az esetből, az valószínűtlen. Pedig, ha annyira jóban van Vera Jourovával, ahogy ezzel nemrég kérkedett, akkor nem azzal kellene foglalkoznia, hogy alaptalan vádakkal hergeli a biztos asszonyt Magyarország ellen. Néhanapján a magyar nemzet érdekeit is képviselhetné az Európai Unióban” – mutatott rá Hidvéghi.

Hírdetés

Hidvéghi: Donáth Anna az arcátlanság mértékegysége

Fotó: MH/Purger Tamás

Mostantól Donáth Anna az arcátlanság mértékegysége! Meddig tud még süllyedni a szülőhazája elleni hazug uszításban?!

 

Továbbiak


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »