Hideg harmónia a Balatonnál

Egy sült alma ízű fagylalt kapta idén a Balaton Fagyija címet. A Balatoni Turisztikai Szövetség alelnöke, egyben a zsűri egyik tagja az InfoRádiónak elmondta: a győztes fagyi a díjátadón az utolsó cseppig elfogyott.

A Nyitott Balaton programsorozat keretein belül ötödször is megválasztották a Balaton Fagyiját, amelyet Márton Sándor cukrászmester készített a balatonfüredi Bagaméri fagylaltozóban, a neve pedig Annabáli csemege. (A két különdíjas: a Kárpáti fagyizó Balatonföldvárról, és a Florida fagylaltozó Balatonmáriafürdőről lett.) Az év fagylaltját, a bazsalikomos málnát is a Balatonnál, a gyenesdiási Bringatanya – Somogyi fagylaltműhelyében készítették, ez is jelzi, hogy a magyar tenegernél milyen sok minőségi cukrászda található.

– mondta az InfoRádiónak Fekete Tamás, a zsűri egyik tagja.

Fekete Tamás a verseny kapcsán azt is elmondta, hogy a zsűri minden évben egy komplex értékelési rendszer szerint értékel.

A díjátadó ünnepséget a siófoki hajóállomás Tünde nevű hajóján tartották a Balatoni hajózási Zrt. jóvoltából, ahol gyermekek is tesztelték a fagylaltot.

“Nagyon pozitív volt a visszjelzés, nagyon lelkesek voltak a gyerkőcök, és az összes fagyi, amit kóstolóra hoztak elfogyott az utolsó cseppig” – mesélte Fekete Tamás.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »