Hiba volt a népszavazás kiírása

A spanyol gazdasági miniszter szerint hiba volt a brit EU-népszavazás kiírása, amely kinyitotta Pandora szelencéjét – írta kedden az El Mundo című spanyol napilap.

Luis de Guindos egy madridi üzleti fórumon úgy vélekedett, hogy ez a referendum bátorítást ad a populizmusnak Európa más országaiban. Kritikus hangon nyilatkozott a brit miniszterelnökről, aki szerinte a növekvő Európa-ellenességre válaszul javasolta a népszavazás megtartását, de ezzel végül csak egy nagyobb problémát kreált.

A népszavazás populista természetű, feszültséget és megosztottságot vált ki – jegyezte meg.

A spanyol gazdasági miniszter meggyőződése, hogy a Brexit, vagyis az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése nem győz a csütörtöki szavazáson. Mint mondta, bízik benne, hogy a britek racionális döntést hoznak.

Hangsúlyozta: elsősorban a szigetországnak lenne rossz, ha távozna az unióból, politikai és gazdasági szempontból. Azt is látni kell, miként szavaznak Walesben és Skóciában – tette hozzá a függetlenségi törekvésekre utalva.

Luis de Guindos elismerte: az Egyesült Királyság partnerországait, így Spanyolországot is rendkívül nehéz helyzetbe hozná a Brexit.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »