Hiánycikk lett a szakképzett munkaerő – Állásbörzét tartottak Sepsiszentgyörgyön

Hiánycikk lett a szakképzett munkaerő – Állásbörzét tartottak Sepsiszentgyörgyön

Gyenge eredménnyel zárult tegnap a megyeszékhelyen a munkaerő-elhelyező ügynökség által szervezett állásbörze. Az esemény ugyanakkor rámutatott az elmúlt időszakban tapasztalt munkaerő-piaci problémákra, melyek közül a legsúlyosabb talán a szakképzett álláskeresők hiánya.

Az ügynökség által megkeresett több mint másfél ezer munkáltató közül 45 tartotta érdemesnek, hogy ajánlatait bemutassa – ez összesen így is 512 álláslehetőséget jelentett, amelyből több mint negyven felsőfokú oktatást végzetteknek szólt. A mintegy két és fél óra alatt 534-en fordultak meg a Vadász utcai kiscsarnokban, de mindössze 138 álláskeresőt választottak ki, akiket elviekben alkalmaznak is, 24-et pedig helyben felvettek – közöttük egy egyetemet végzett épészmérnöki beosztásba.

Az állásajánlatok palettája viszonylag színes volt. Több standnál szakképesítéssel rendelkezőket kerestek: autószerelőket, bádogosokat, festőket, gépkezelőket, lakatosokat, famegmunkáló szakembereket. A lapunk által megkérdezett munkáltatók jelentős része arra panaszkodott, hogy szinte egyetlen olyan szakember sem jött, aki ezeknek a munkaköröknek megfelelt volna. Állításukat alátámasztani látszik, hogy mindössze egy gépkezelőt alkalmaztak helyben az egész börze ideje alatt. A munkáltatók képviselői szerint egyre inkább jellemző, hogy egymástól igyekeznek elcsábítani szakembereket.

Viszonylag nagy számban kínáltak állásokat a turizmusban, vendéglátásban. Két vállalkozás képviselői is arra panaszkodtak, hogy sem a pincéri, sem a bárosi, sőt, a szakács állásra sem találtak alkalmas jelentkezőt – annak ellenére, hogy ilyen tanfolyamokat a munkaerő-hivatal is szervez. Két szakács képesítéssel rendelkező személyt helyben alkalmaztak ugyan, de nagyjából ennyi volt a felhozatal. Kisebb sikert a kertészetek könyveltek el, noha képviselőik elmondták: szakképzett embert nem találnak évek óta, a kinevelés eszközével élnek, ami egyelőre működik. Újdonságként a börzére a Székely Mikó Kollégium egyik osztályának tanulói is eljöttek, ők nyári diákmunkát kerestek, hárman közülük pedig meg is találták, hol dolgoznak majd a vakáció alatt.

A szakképzetlen munkákra többen jelentkeztek, itt viszont sem a bér, sem a munkakörülmények nem nyerték el az érdeklődők tetszését. A frissen végzetteket célzó különböző, szintén szakképzetleneknek szóló állásokra pedig elenyésző volt az érdeklődők száma, az alkalmazás lehetősége fel sem vetődött. A legtöbb szakképzetlen jelentkező ez alkalommal is a textil-, valamint az építőiparban talált állást, előbbi esetében tíz, míg utóbbinál hatan léptek kenyérbe. Emellett a hadsereg képviselői alkalmaztak még helyben három személyt, újabb négy esetében esélyes, hogy fizetett katonákká válnak. Kovászna megyében 45 zsoldos hely vár betöltésre.

A börzére betérő munkavállalók közül többen is úgy értékelték: a bérezés a legtöbb munkáltatónál nem kielégítő. Volt, akinek a munkakörülmények nem feleltek meg, de olyan is akadt, aki egyszerűen nem talált olyan álláslehetőséget, amellyel élhetne. A felsőoktatást végzettekre is ez volt a jellemző, mivel ebben a kategóriában a legtöbb álláslehetőség mérnöki oklevelet igényelt.

Nagy D. István
Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »