Hiába oltották be őket Sinopharmmal, se elég antitestjük nincs, sem érdemi válasz nem kapnak

Egy újabb történetet mutatott be a 24.hu abból a majd félezerből, amelynek szereplői azt bizonyítják laboratóriumi vizsgálatokkal, hogy hiába kapták meg mind a két Sinopharm-vakcinát, a védettséghez szükséges antitest mennyiséget nem sikerült kimutatni. 

A férjemet is rábeszéltem, de már bánom

– mesélte a portálnak Bodó Hajnalka, a ma már nem praktizáló, nyugdíjas reumatológus, aki összesen három tesztet végeztetett el önköltségen, miután márciusban megkapta a háziorvosától a kínai vakcinát.

Ezután a cikkben bemutatják Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, és Bodó Hajnalka közti levelezést. 

Hajnalka május 6-án levelet írt Merkely Bélának, arról érdeklődve, hogy a májusban elvégzett negatív eredményű vizsgálatot követően mi a teendőjük, védettek-e, illetve kaphatnak-e Pfizer vakcinát a védettség kialakítása érdekében. A levelében idézte a Semmelweis Egyetem rektorának kijelentését, miszerint az egyetemen még nem találtak olyan, kínai vakcinával beoltott embert, akinek ne lett volna antitestje két dózis beadását követően.

Merkely válaszul azt írta: az oltás utáni ellenanyagválasz mérésére nem minden teszt alkalmas, például az sem, amit Hajnalka és férje csináltatott.

A Semmelweis Egyetemen a leginkább ajánlott tesztet használjuk, és méréseink megfelelő hatékonyságot mutatnak azok között, akik Sinopharm vakcinával voltak kétszer oltva, életkortól függetlenül – felelte a rektor.

Hírdetés

Időközben Hajnalka és férje egy másik laborban is elvégeztette az antitestvizsgálatot, aminek szintén negatív lett az eredménye. Rákérdezett Merkelynél, hogy hol lehet megcsináltatni az általa ajánlott tesztet. A rektor azt írta, hogy 8500 forintért a Semmelweis Egyetemen, mire Hajnalka és férje időpontot kért. Az eredmény felemás: Hajnalkának a Merkely által legalkalmasabbnak minősített teszt sem mutatott ki a védettséghez elegendő antitestet, és bár a férje vizsgálata pozitív lett, az ő ellenanyagszintje is az alsó határhoz közeli.

Több mint egy év bezárva élünk, nem járunk sehova, mindent online intézünk, a családtagjainkkal korlátozottan találkoztunk. Abban kérjük segítségét, hogy saját felelősségre kaphatnánk-e Pfizer vakcinát, mert ezek után már csak ebben bízunk – írta Hajnalka Merkely professzornak.

A rektor még erre a levélre is válaszolt: azt írta, önmagában az antitestteszt eredményeit a SARS-CoV-2 fertőzés elleni immunitás vagy védelem meghatározott szintjének jeleként értelmezni nem lehet, és idézte az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési hivatal május 19-i állásfoglalását, amely többek között kitér arra is, hogy a Covid-19 oltás nem minden antitestteszt esetében okoz pozitív eredményt.

Idetartozik, hogy megkeresték az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI), ahonnan egyrészt az a megdöbbentő válasz érkezett, hogy

„az OGYÉI hatásköre a vakcinák hatékonyságának vizsgálatára nem terjed ki, ennek megfelelően a kérdésben állást foglalni nem áll módunkban”.

Másrészt leszögezték,

az ellenanyag jelenlétének hiánya nem jelenti a védelem hiányát, és az ellenanyagszint-vizsgálatok csak korlátozott információt adnak az adott szervezet védettségét illetően.

Ugyanakkor arról továbbra sincs hivatalos válasz, hogy szükség lesz-e egy harmadik oltásra a Sinopharmból. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »