Hiába akartak népszavazást a kommunisták az olimpiarendezésről

Hiába akartak népszavazást a kommunisták az olimpiarendezésről

Szapporó liberális többsége e nélkül fog pályázni a 2030-as téli játékokra.

Nem tartanak népszavazást Szapporóban, hogy a város kandidáljon-e a 2030-as téli olimpiára.

Hírdetés

A város képviselő-testülete hétfőn utasította el a Japán Kommunista Párt erre vonatkozó indítványát. A helyi önkormányzatban a jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) van többségben, akárcsak a Kisida Fumio miniszterelnök többségét biztosító parlamentben.

Egy friss felmérés szerint a helyiek 52,2 százaléka támogatja a pályázatot, hogy Szapporo másodszor is megrendezze a téli játékokat. A város először 1972-ben volt házigazda. Tokió tavaly – a koronavírus-járvány miatti egyéves csúszással – a nyári olimpiának adott otthont.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt tervezi, hogy a 2030-as rendezőt jövőre nevezi meg. Szapporo mellett a 2010-es házigazda Vancouver, a 2002-es rendező Salt Lake City, valamint Barcelona érdeklődik még. Az új szabályok szerint a NOB a kandidálók közül megjelöli azt a várost, amelyet támogat, és vele célzott párbeszédet folytat le. Ha ez sikeres, akkor az eljárás a NOB végrehajtó testülete elé kerül, amely javasolja a pályázót megválasztásra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »