Hiába a NAV-vizsgálat, nem hajlandók tárgyalni sem

Hiába a NAV-vizsgálat, nem hajlandók tárgyalni sem

Hiába indult kiemelt NAV-vizsgálat a szegedi Cserepes Sori Piac Kft. által kiállított áprilisi számlák miatt, az önkormányzat pénzügyi bizottságának baloldali többsége még tárgyalni sem hajlandó arról, hogy menessze a szocialista párt tagját a piac éléről. Több száz kereskedő tiltakozik amiatt, hogy az igazgató emelte a bérleti díjakat, az árusokat több ezer szegedi is támogatja.

A néhány hónapja kinevezett igazgató, aki egyébként a szocialista párt központi pénzügyi ellenőrző bizottságának is tagja, áprilistól egyoldalúan akarta módosítani az árusok határozatlan idejű szerződésében a bérleti díjakat a szegénypiacnak is csúfolt Cserepes soron. A kereskedők szerint azt nem lehet kigazdálkodni, már tucatnyian felmondtak.

A pénzügyi bizottság baloldali többsége még csak napirendre sem vette a jobbikos előterjesztést, hogy a piac igazgatójáról tárgyaljanak. A jobboldali párt szerint a szocialistákat nem érdekli, hogy a kereskedők többsége tönkremehet. „Nekik most is jogos szerződésük van határozatlan időre. Csak kölcsönös megállapodással lehetne új szerződéseket kötni, de az igazgató, ahogy az elmúlt négy hónapban is csinálta, csak diktátumokat akar végrehajtani, akkor ez egy kényszerített szerződés, ráadásul ezt is csak nagyon csekély mértékben írják alá, és fennáll a működésképtelenség. Úgy gondolom, hogy a működésképtelenség megteremtése jogos indok a visszahívásra. Na most erre mondott nemet ma a bizottság” – fogalmazott Tóth Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A Fidesz szerint elképzelhető, hogy a kereskedők tönkretétele a cél, hogy azok elhagyják a piac területét. A Cserepes Sori Piac Kft. 92 százalékos önkormányzati tulajdonú cég, területére nemrég egy magáncéget, az igazgató korábbi kft.-jét jelentették be. „Egyértelmű a jelekből, hogy ingatlanügy van a háttérben, de ezt már nem tudják megcsinálni, mert napfényre került a történet. Meggyőződésem, hogy ezek után egy ingatlanmutyit ott végrehajtani több lenne az öngyilkosságnál, most már csak a mundér becsületéért mennek szembe Szegeddel meg az emberekkel” – nyilatkozta Nógrádi Tibor frakcióvezető.

A kereskedők azt mondták, perre mennek, nem írják alá az egyoldalúan megváltoztatott szerződést.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »