Hetvenöt éve történt a doni katasztrófa

Hetvenöt éve történt a doni katasztrófa

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125–130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. 

Hiányos és korszerűtlen felszereléssel és fegyverzettel szálltak harcba

1942 tavaszán mintegy 200 ezer katonát küldtek ki a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45–50 ezres kontingenst a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni.

Az első magyar kontingens 1942. július 7-én érte el a Dont, ahol védelembe mentek át a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométernyi szakaszon. A 2. hadseregben magas volt a tartalékosok aránya, a létszám 20 százalékát nemzetiségiek, főleg románok és ruszinok, 10 százalékát pedig zsidó és baloldali munkaszolgálatosok adták. A fegyverzet és felszerelés hiányos és korszerűtlen volt.

A nyár folyamán a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolására tett sikertelen kísérletek során mintegy 26–27 ezer magyar katona vesztette életét. A tisztikar 20 százaléka, a legénység 15 százaléka és a munkaszolgálatosok 6 százaléka esett el, halt meg, került hadifogságba vagy sebesült meg október 1-ig. A beígért fegyverzet és felszerelés a tél beálltával sem érkezett meg a németektől, akik 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt elkezdték csapataik kivonását a doni térségből.

A katonákat gyávasággal vádolták

A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30–35 fokos hidegben áttörte a magyar vonalat, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A német hadvezetés megtiltotta a visszavonulást, Jány Gusztáv vezérezredes pedig ragaszkodott a parancshoz, jóllehet ha már január 15-én elrendeli a visszavonulást, a hadsereg egy részét talán megmenthette volna. A magyar katonáknak az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között kellett tartani magukat.

Jányt a jórészt fegyvertelen katonák látványa késztette hírhedt január 24-i hadparancsának megfogalmazására: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.” A katonákat gyávasággal vádolta és a “rend helyreállítása” érdekében a helyszíni felkoncolást is engedélyezte.

A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott. Jányt a Népbíróság 1947 októberében háborús bűnösként halálra ítélte, majd november 26-án kivégezték. 1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság azonban felmentette Jányt a háborús bűntett miatt ellene emelt vád alól.

A 2. magyar hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma mintegy 125–130 ezer (pontosabb becslés szerint 128 ezer) főre tehető. Közülük 49–50 ezren estek el, és csaknem ugyanennyien sebesültek meg, a hadifogságba esettek száma pedig 27–28 ezerre tehető. Közülük kevesen térhettek vissza, a legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3–4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat.

Forrás: múlt-kor.hu

Nyitókép: Origo


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »