Heti Válasz: lehetne két transzatlanti talpnyalással kevesebb?

hetiválasz

De köszönöm, hogy egy világhírű filmrendező és egy Nobel-díjas közgazdász mellett neveztek Chávez-hívő gazembernek és idiótának

 

Noha sok más lap mellett a Heti Válasz előfizetője is vagyok, csak most olvastam egy baráti telefon után, hogy június 9-i számukban legazembereztek és „hálás”  Chávez-hívőnek neveztek. A hosszabb írás a „Chávez hasznos idiótái” főcímmel, „Újabb szocialista kísérlet, újabb katasztrófa” alcímmel és „Venezuela gazdaságilag összeomlott: a XXI. századi (?) szocializmus kísérlete a végéhez közeledik. Most már csak azt kell eldönteni, hogy a hívei csupán ostobák voltak-e vagy gazemberek” leaddel (összefoglalóval) jelent meg. Szerzője Sztankóczy András.

Mielőtt a témára térnék, néhány szó a hazai jobboldali és balliberális újságírás egyik sajátosságáról. Az utóbbiban egymást csak és kizárólag dicsérik. Felsőfokon. Ahogyan egy jellemző interjú kezdődne a Klubrádióban: „Te hogy vagy képes ennyi zseniális dolgot alkotni?”

A jobboldali újságírásban ezzel szemben nem csak egymás dicsérete, de még az egymásra utalás is olyan ritka, mint a ténylegesen is hiánycikk fehér holló. Egy időben megpróbálkoztam vele, de nem terjedt, noha jó pár kolléga cikkét neveztem briliánsnak (joggal).

De van ennél rosszabb is. Amikor egyes, magukat jobboldalinak tekintő, főként „konzervatív-liberális” médium a világ minden kincséért nem írna rosszat a másik oldal zsurnaliszta sztárjairól, a saját oldaluk esetében eltérő a gyakorlat. Hogy ez az egész jobboldal nem kis részére nálunk oly jellemző Stockholm-szindróma terméke-e, nem tudom.

A Heti Válasznak már régi szokása, hogy eligazítja jobboldali kollégáit. Hont András (az Erzsébetvárosi Önkormányzat akkori fideszes képviselője) annak szerzőjeként  ezt már 11 évvel ezelőtt megtette velem, majd Bayer Zsolttal, Tóth. Gy. Lászlóval és Bencsik Andrással.

Nem sokkal később – még mindig fideszes képviselőként és Deutsch Tamás, illetve Rogán Antall egykori kampányfőnökeként – a Népszabadságban volt oly kedves időt szakítani súlyos megdorgálásomra, mert nem tetszett neki az a nyílt levél, amelyet a „közgazdász” Petschnig Mária Zita ellen írtam a Demokratában.

Hont ma már nem Fidesz-tag, hanem a HVG-t gazdagítja remekbe szabott publicisztikáival, melyek szaga minden más, csak nem fideszes. Hát persze: tempora mutantur et nos mutamur in illis

A Heti Választ akkor még az MDF egyik alapítója, Elek István vezette főszerkesztőként. Akivel szintén igen sok nyilvános vitám volt. Elek akkor buzgó fideszesként irányította a „redakciót”, ahogyan az agg vérkommunista (azaz szélsőséges) Várkonyi Tibor imádja minden cikkében használni e szót a szerkesztőség helyett.  Hogy a „nyelvpolitika” kifejezést várkonyista sűrűséggel leírni imádó Elek később, 2009-ben, miként lett a Lehet Más a Politika egyik alapítója, az ugyancsak a fentebbi bekezdést záró és az idők, illetve benne a saját magunk változásáról szóló latin mondás hatáskörébe tartozik.

A Heti Válasz Chávez-ügyi legazemberezésemben most ismét a magyar pszichének a legtöbb kárt okozó, kádárista korban virágzó Népszabadság által már kitaposott utat járta.

Először ez 2008 szeptembere első hetében történt, amikor a Népszabadság a Fideszt vette védelmébe (!) a Magyar Nemzettel szemben, amiért ott az akkori főszerkesztő-helyettes, ma a lap főszerkesztője, D. Horváth Gábor „Gáz” címen szeptember 4-én megjelent vezércikkében a Népszabadság szerint „átlépte azt a bizonyos határt”, mert arról írt,  hogy egyrészt nem kellene Amerika kedvéért felrúgni a Magyarországra (valamint Olaszországba, Ausztriába és számos más uniós országba) földgázt szállító Gazprom vezeték építési szerződését, és hogy – másrészt – nem nemzeti érdek Washingtonnál is atlantistábbnak lenni.

A cikkben ezután rám tértek így:  „Az Amerika-ellenes Hugo Chávez venezuelai elnököt fetisizáló Lovas István – aki a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója is volt – egyébként menetrendszerűen felelősségre vonja a Magyar Demokratában a fideszes ’neokonokat’, Németh Zsolthoz például szám szerint hét nyílt levelet intézett (többet, mint Gyurcsány Ferenchez – nehezményezik a fideszesek)”.

Az, hogy 2008-ban a Magyar Nemzetnek nem „voltam” a tudósítója, hanem 2004 és 2014 között az voltam folyamatosan, szinte említést sem érdemelne, hacsak azért nem, mert a balliberális médiában magamról 1992 óta egyetlen olyan mondatot nem olvastam, ami vagy ne lett volna a tényekkel ellentétes, vagy szándékos hamisítás, beleértve a tőlem ott feltálalt „idézeteket”.

Most pedig térjünk vissza Sztankóczy cikkéhez. Miután a szerző kivégezte Chávez nyugati „híveit”, rátér magyarországi követőire így: „Chávez-hívőkből jutott még Magyarországra is – mindkét oldalra. A jobboldali újságíró Lovas István nem győzte hálásan lihegő nyílt levelekkel elárasztani Chávezt”.

Az első kérdés: vajon miért lennék „hálás” Cháveznek? Küldött nekem egy tartályhajónyi vagy legalább két liter olajat?

A Demokratában 2007. december első hetében nyílt levelet írtam Chávezhez, az új év után pedig ironikus hangvétellel kiegészítettem azt, „beszámolva neki” hogy a Népszabadságnak az nagyon nem tetszett. Majd a rákövetkező heten szintén neki írt pótlevélben néhány soros levélben idéztem Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt (a Heti Válasz másik gazember idiótáját), aki azt mondta, „Tudom, hogy a következő szavaim miatt sokan elítélnek, de szerintem Venezuelában, Bolíviában, Malajziában a kormányok jó cél, az országaikban termelt vagyon igazságos elosztása érdekében politizálnak. A népbe invesztálnak, a tömegek élet- és tudati színvonalát emelik, ergo: a jövőt építik”. Levelemet ezzel zártam: „Milyen jó, hogy Stiglitz ezt nem a Demokrata szerzőjeként írta le, mert helyi „neokonjaink” értelmezésében azonnal hurrábolseviknak kiáltanák ki, aki Putyinhoz van bekötve.”

Ehhez még annyit, hogy levelem megírásának éve volt az utolsó, amikor Venezuela gazdasága erősödött. De ha Vértes András, Petschnig Mária Zita és a többi gazdaságprognosztizáló „szakember” hosszú éveken át jobboldali kormányok esetén következetesen nagyjából a felére taksálja a GDP növekedést, már csak hónapokkal a valós adatok közzététele előtt is, akkor talán nem közgazdászként és az eredményekre támaszkodva a venezuelai vezetőhöz írt levél pozitív hangnemét megengedhettem magamnak, természetesen azt sem sejtve, hogy Chávez 2013-ban meghal és a katasztrofális Maduro veszi át a tönkretett ország kormányzását.

A Heti Válasz az „idióta” Stiglitz diagnosztikájáról egyébként így ír: „De hogy az egész világon komoly gond lehet a közgazdászképzéssel, arra példa Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, aki ’innovatívnak’ nyilvánította a venezuelai újraelosztási modellt.” A gondterhelt Heti Válasz.

A cikk a velem kezdődő alfejezetét így zárja: „A társadalmi igazságtalanságot máskor oly élesen ostorozó Michael Moore dokumentumfilmes is csodálta a diktátort”. Mely „diktátort” jóval inkább – és jóval többször – megválasztották, mint, mondjuk Bajnait vagy Matteo Renzi mostani olasz miniszterelnököt.

Hogy mennyire vagyok hálás lihegője Cháveznek, azt a Magyar Nemzet 2009. február 14-i számában egy venezuelai kirándulással gazdagabban e figyelmeztetéssel írtam le egy teljes oldalon „A banditák a rácsokon kívül vagy belül vannak?” főcímmel és „Venezuela, ahol a jó szándékot is ellopják” alcímmel megjelent cikkben: „Ez a beszámoló vélhetőleg sem Chávez hazai ellenfeleinek, sem a benne harmadik utat keresőknek nem fog tetszeni. A ’neokonoknak’ például azért nem, mert kritikus, és ezért nem illeszkedik bele abba az általuk széltében terjesztett egyik kedvenc hazugságukba, hogy e lap ’chávezista’. De nem fog tetszeni Chávez itthoni kritikátlan csodálóinak sem. Pontosan ugyanazért, mint a neokonoknak. Vagyis azért, mert kritikus.”

Végül pedig egy magyarázat arra, miért gondoltam pozitívan Chávezre, akinek történetét a Heti Válasznak sikerült úgy leírnia, hogy kihagyta belőle azt az ellene irányuló puccsot, amelyet a Bush kormány neokonjai ösztönzésére támogatott, illetve robbantott ki. Mármint a demokratikusan megválasztott Chávez ellen és amelynek eredményeként 48 óráig sikerült is őt kimozdítaniuk a hatalomból. Mely puccs után az amerikai kormány azonnal gratulált az „utódnak”. (Irodalom: The Guardian, 2012. április 21: https://www.theguardian.com/world/2002/apr/21/usa.venezuela)

Ellentétben a cikkben felsorolt külföldi és hazai „Chávez-hívőkkel”, nekem nem a bolivárista vezető szocializmusa tetszett. Egyébként nem hiszem, hogy maga a szocialista rendszer ma kerékkötője lenne a fejlődésnek. Szörnyű dolgot mondok: nem a rendszer számít igazán, hanem annak milyensége.  Mint azt láthatjuk Kínában és Vietnamban is, melyek gazdasági fejlődését kívánom magunknak és annak ütemét talán a Heti Válasznak példányszám emelkedésileg.

Engem egészen más motivált és motivál minden ilyen esetben. Mint olyannak, aki pontosan 1990. szeptember 11-én vált feltétlen Nyugat-imádóból a nyugati rendszer feltétlen ellenségévé.

Ugyanis e napon mondta el az idősebb Bush „Új világrend” névre hallgató beszédét, amelyet sajnos nálunk mintha sem az akkori Antall-kormány, sem nem egy újságíró egészen máig nem olvasott el. Pedig az „kijelölte” a globális pusztítás útját.

Aki azt elolvassa, megérti, miért kell éppen az olyan békés országokat szeretni, amelyek nem más országokat és nemzeteket bombáznak szét, szállnak meg vagy segítenek megszállva tartani. Mint Iránt, Kínát, az illiberális Szingapúrt, vagy, igen, a tíz éven át „a világra nézve legnagyobb veszélynek” lefestett Irán szerepét most átvett Oroszországot. Melyhez a Krím-félsziget is egy elsöprő eredménnyel végződő népszavazás után csatlakozott ismét Oroszországhoz.

Ezért szeretek minden olyan országot – beleértve a korábbi Venezuelát – mely e nyugati világrend gyengülését és bukását elősegíti. Én ezért szeretem az unió kilépésére készülő briteket és az ő példájukat majd követő országokét. Nekem nem kell egy olyan unió, amely nem az irdatlan ifjúsági munkanélküli ráta csökkentésével törődik, hanem a „gyűlöletbeszéd” zászlaja alatt a szabad szó elfojtásával kel és fekszik, mindenki tudja, kik érdekében. Miközben Európára rászabadítja az általa okozott pusztítás iszonytató eredményét úgy, hogy e migránsok zöme egyenként –  például a bicskei menekülttábor melletti Tesco épületében lévő átváltóhelyre a Western Unionon át általánosan és sokszor napi gyakorisággal érkező –  mintegy százezer forintot vesz fel, mely összeg a világ legkülönbözőbb országából érkezik, de leggyakrabban Floridából, Norvégiából, a Benelux országokból és Izraelből.

És mindezért undorodom mindenfajta transzatlanti csúszómászótól. Beleértve a ma a balliberális médiákban fürdőző Jeszenszky Gézától, a Heti Válasz állandó szerzőjétől. Aki – mint a transzatlantista gazemberek,  hogy a Heti Választól tanult szóval éljek – lihegve nyalják a világot pusztító terrorállam, az USA valahány talpát, nem a Heti Válasz chávezistáitól megszokott „hálával”, de nagyon is kézzelfogható előnyökért cserében.

Ennyit chávezista idióta gazemberségemről, azt kívánva a legazemberezőnek, hogy olykor gondolatait az elfogulatlan, szűrőtlen empirikus körbetekintés is vezérelje valós világunkban. Ne pedig a gyengék – beleértve a föld alatt fekvő Chávezt – rugdalásának igénye. Mert nálunk az USA, a NATO, az EU, a „nyugati szövetség” dicsérete nagyjából annyi újságírói bátorságot igényel, mint egy kutyának jó ízű pofával befalni egy neki odavetett csirkecsontot.

Lovas István, 2016-06-12

Lovas István, 2016-06-12


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »