Hétfőtől csak raktáraiban fogad adományokat az MRSZ

„Szeretnénk hálás köszönetünket kifejezni, hogy több mint három hete támogatjátok munkánkat adományokkal, hogy segítő pontjainkon minél több menekülő számára tudjunk ellátást biztosítani! Március 21-től a Nyugati és a Keleti pályaudvaron megszűnnek ellátási helyszíneink, és mostantól – a többi karitatív szervezettel közösen – a BOK Sportcsarnokban kialakított segítségnyújtó helyen szolgálnak az MRSZ zöld angyalai” – adta hírül a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A fenti ok miatt március 21-étől, azaz hétfőtől adományokat kizárólag raktárainkban tudnak fogadni, Budapesten. Leginkább azonnal fogyasztható, kis kiszerelésű, hűtést nem igénylő étel és ital (félliteres ásványvíz, szívószálas dobozos gyümölcslé, csomagolt croissant, müzli, édesség, keksz), tartós élelmiszer (olaj, liszt, tészta, cukor, instant levesek, instant kávé, konzervek), higiénés termékek (sampon, tusfürdő, fogkefe, fogkrém, női intim termékek, pelenka, nedves törlőkendő, zsebkendő), amire szükség van. A tárgyi felajánlásokat továbbra is a karpataljaert@jobbadni.hu e-mailcímre várják. Anyagilag a 1358-as adományvonal felhívásával vagy a szeretetszolgálat honlapja útján lehet segíteni az MRSZ-t.