Hétfőre nemzetbiztonsági bizottsági ülést tervez az ellenzék

Hétfőre nemzetbiztonsági bizottsági ülést tervez az ellenzék

Azt kéri a kormánypárti tagoktól, hogy ne akadályozza a munkát.

Az ellenzéki pártok arra szólítják fel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti tagjait, hogy ne akadályozzák meg, hogy a testület hétfőn megvitassa a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos megfigyelési ügyet.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által jegyzett közleményben az ellenzéki pártok azt kérik, a Fidesz és a KDNP ne akadályozza az igazság kiderülését.

Ha a bizottság kormánypárti tagjai (a héttagú bizottságban három fideszes és egy KDNP-s képviselő vesz részt) nem lesznek ott a hétfői ülésen, akkor azt az ellenzék beismerő vallomásnak értékeli, és ezért a kormánypártoknak vállalniuk kell a felelősséget (lévén ha nem lesznek ott, határozatképtelen lenne az ülés, így meg sem lehet tartani).

Szerintük az elmúlt napokban

„a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legkomolyabb lehallgatási botrányára derült fény”.

Hírdetés

A tizenhét ország tényfeltáró újságíróinak összehangolt oknyomozó munkájával felderített információk Magyarország vonatkozásában arra a következtetésre jutottak, hogy az Orbán-kormány több száz magyar állampolgárt – köztük független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket, ügyvédeket – figyelhetett meg, hallgathatott le a mobiltelefonra telepíthető Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel – írták.

Az ellenzéki pártok szerint az Orbán-kormány miniszterei egymásnak „ellentmondó, mismásoló nyilatkozatokat” adtak, nem cáfolva a Pegasus alkalmazását. Hozzátették, Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke hétfőre összehívta a testületet, és Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelezte is, hogy zárt ülésen, de hajlandóak a feltett kérdésekre válaszolni.

Az ellenzéki pártok a többi között arra várnak választ, hogy

megvásárolta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot, illetve ki adott a megfigyelésekre engedélyt.

A nemzetbiztonsági bizottság három ellenzéki tagja vasárnap kezdeményezte a testület összehívását a megfigyelési botrány miatt, mire Halász János, a bizottság fideszes alelnöke azt közölte, nem indokolt a bizottság ülésének összehívása, Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke a Facebook-oldalán pénteken közölte: Süli János is meghívót kap a rendkívüli ülésre, miután megjelent, hogy Aszódi Attila államtitkárt is megcélozhatták a Pegasussal, amikor a Paks II. miatt nézeteltérése volt Süli János miniszterrel.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »