Hétfőre ígérik Rogán Bild-interjúját

Képpel igyekezett igazolni a Miniszterelnöki Kabinetiroda, hogy Rogánnak halaszthatatlan programja akadt, ezért nem tudott megjelenni a Portik Tamással való szembesítésen.

Hétfőn jelenhet meg az az interjú, amit Rogán Antal adott a Bild napilapnak – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Indexszel. A hivatal azután erősítette meg korábbi állítását, hogy pénteken megírtuk: a Bild müncheni szerkesztőségében nem tudnak a miniszterrel készülő beszélgetésről. Kerestük a lap központi szerkesztőségét is az interjúval kapcsolatban, onnan egyelőre nem kaptunk választ.

A brexit ellen szólalt fel Rogán

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Rogán a Bildnek adott interjú mellett német újságírókkal folytatott háttérbeszélgetést, ezért nem tudott megjelenni a Portik Tamással való szembesítésen. A miniszter emellett megbeszélést folytatott Marcus Söder bajor pénzügyi és területfejlesztési miniszterrel is Nürnbergben. A Miniszterelnöki Kabinetiroda erről képet is mellékelt az Indexnek. Az elküldött fotót egyébként valóban közölte a Bild is pénteken: a szóban forgó cikkben azt írják, a magyar miniszterelnök belekezdett brexit elleni kampányába. Röviden megszólal Rogán is, szintén amellett érvelve, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia. Söder is arról beszélt, hogy Nagy-Britannia nélkül Európa nem mondható teljesnek.

Portik: Pénzt vittem a politikusnak

Rogánnak pénteken a bíróságon kellett volna megjelennie, miután tanúként idézték be a Prisztás-gyilkosságban betöltött szerepéért tizenöt év fegyházra ítélt Portik Tamást. Az elítélt beidézését Juhász Péter kérte, hogy Portik így beszéljen arról: valóban találkozott-e már Rogánnal. A férfi ki is fejtette, hogy a 2000-es évek óta ismeri a volt polgármestert, és egyszer megkérték arra is: vigyen el a politikusnak tízmillió forintnak megfelelő eurót. A Miniszterelnöki Kabinetiroda ezután viszont azt közölte: Rogán soha nem találkozott Portikkal. A hivatal hozzátette, tanúkat is fognak beidézni, akik cáfolják majd a Prisztás-gyilkosságban játszott szerepéért elítélt Portikot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »