Hétfőn 731-en hunytak el New York államban

Hétfőn 731-en hunytak el New York államban

New York államban csökken a diagnosztizált fertőzések száma, a helyzet stabilizálódik – jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden, a szokásos napi sajtótájékoztatóján. Az elmúlt nap ugyanakkor a halottak számát tekintve a legszomorúbb nap volt az állam számára.

Egyedül hétfőn 731 beteg halt meg a Covid-19 kórban, s ezzel csak ebben az államban 5489-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A kormányzó emlékeztetett rá, hogy vasárnap 599 halottja volt a vírusfertőzésnek.

Cuomo mindazonáltal úgy értékelte, hogy: a társadalmi távolságtartás eredményes, sikerült megváltoztatni a járvány görbéjét, s ezért úgy gondolja, hogy a helyzet stabilizálódik. A politikus elmondta, hogy az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségbe a más betegségekben is szenvedő emberek halnak bele. „Ennek nem tudunk gátat vetni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy eddig mindenkit megmentettek, akit lehetett. Andrew Cuomo hangsúlyozta:

van elégséges ágy a betegek kezeléséhez, ám nincs megfelelő számú orvos és ápoló.

Hírdetés

A napokban New Yorkba érkezett kórházhajón az ágyak felén – 500 kórházi ágyon – Covid-19-es betegeket kezelnek – tette hozzá.

„Még csak 37 nap telt el a járvány kitörése óta” – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy

az 1918-ban pusztított spanyolnátha-járvány hat hónapig tombolt.

A demokrata párti kormányzó megköszönte a republikánus Donald Trump amerikai elnöknek, hogy „gyorsan cselekedett” New York megsegítésében. Egyben még több szövetségi segítséget kért a gazdaság talpra állításához.

A sajtókonferencián, kérdésre válaszolva, Andrew Cuomo kitért arra is, hogy a járvány az afroamerikai lakosságot érintheti a legnagyobb mértékben. Még nem készült erről felmérés, de a héten ezt is részletesen feltárják. Hétfőn egyébként Lori Lightfoot, Chicago polgármestere azt közölte, hogy a fertőzésben ott meghaltak 72 százaléka afroamerikai volt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »