Hét történelmi híresség utolsó mondata a középkorból

Hét történelmi híresség utolsó mondata a középkorból

Számos történelmi személynek jegyezték le a halálos ágyán suttogott utolsó szavait, amelyek gyakorta az adott király, pápa, hadvezér vagy művész leghíresebb mondatai közé emelkedtek – annak ellenére, hogy talán sohasem hangzottak el, és többet árulnak el magukról a kortársakról és a történetírókról (valamint arról, hogy mit gondoltak a haldoklóról). 

„Hagyja csak békén, mivel ez maga az ördög (…) Jövök már, jövök már. Ez így igazságos. De várjunk csak egy kicsit…” – mondta 1503-ban a VI. Sándor pápa néven elsősorban a katolikus egyházfőkről kialakított képtől kirívóan eltérő életmódjáról ismert Rodrigo Borgia (Borja) nem sokkal halála előtt. A sokak által a „pápaság legsötétebb alakjaként” számon tartott, gátlástalan politikát és kicsapongó életmódot folytató egyházfő halálos ágyán egy, a szobában körbe-körbe futkározó majmot pillantott meg. Az egyik bíboros felajánlotta, hogy elkapja a nyilvánvalóan csak az egyházfő képzeletében jelen lévő szörnyeteget, VI. Sándor azonban visszautasította, mivel úgy vélte, maga az ördög jelent meg előtte majom képében, majd a hallucináció tárgya felé fordult, és kinyögte utolsó szavait.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »