Hemingway: Még több fiatallal szeretnénk megjelenni

Hemingway: Még több fiatallal szeretnénk megjelenni

A Budapest Honvéd a tavaszi szezont felvezető sajtótájékoztatót tartott szerdán. Egyben ez volt az első esemény, ahol az új vezetőedző, Supka Attila bemutatkozott. De természetesen George F. Hemingway is megosztotta gondolatait.

Mint a klub tulajdonosa elmondta, nagy változást nem terveznek, egy-két embert (balhátvéd, középpályás) szeretnének igazolni, illetve öt-hat játékos érkezik az első csapathoz az akadémiától. – Nemcsak erre a szezonra készülünk, hanem a következőre is, ahol még több fiatallal szeretnénk megjelenni – mondta Hemingway. 

Hírdetés

Eppel Mártonnal kapcsolatban kiemelte, csak azt szabad elhinni, ami a Honvéd hivatalos oldalán megjelenik. – Ha érkezik érte ajánlat, eladjuk, de rajta kívül is vannak jó támadóink, legrosszabb esetben beállok én is – ecsetelte kis humorral fűszerezve a helyzetet a klubtulajdonos. Emellett arról is beszélt, vannak olyan csapatok az első és a másodosztályban, amelyek olykor irreális ajánlatokat tesznek, hiszen úgy gondolják egy-egy játékos lesz a megváltójuk.

http://mno.hu/

Természetesen Supka Attila is megosztotta gondolatait. Ő alkalmasnak tartja az együttest arra, hogy a kitűzött célt, azaz a nemzetközi kupaindulást jelentő bajnoki pozíciót (vagy a Magyar Kupa győzelmet) elérje. – Van egy alap, amire lehet építeni – utalt Supka a bajnokcsapatot építő Marco Rossira. Kifejtette, cél lesz stabilizálni a csapat védekezését, és ha ez megtörténik, akkor jönnek azok a pontok, amik kellenek, hogy elérjék az eredményeket.

A friss igazolás, Heffler Tibor pedig annyit mondott, örül, hogy a Honvédhoz került, ahol azonban nehéz lesz bekerülnie a kezdőcsapatba, ugyanis minden poszton azonos képességű játékosok vannak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »