Hegyi-Karabah: Az örmény parlament nem vette napirendre a novemberi megállapodást a harcok lezárásáról

Hegyi-Karabah: Az örmény parlament nem vette napirendre a novemberi megállapodást a harcok lezárásáról

Elutasította hétfőn az örmény parlament azt az ellenzéki indítványt, hogy vitassa meg az orosz és az azeri elnök, illetve az örmény kormányfő novemberi megállapodását, amely véget vetett a hegyi-karabahi harcoknak.

A helyi média által is közvetített parlamenti ülésen Ararat Mirzoján házelnök közölte, hogy az indítványt a 132 fős törvényhozás jelen lévő képviselői közül 40-en támogatták és 73-an ellenezték, így nem kerül napirendre.

A parlamenti vitát a Felvilágosult Örményország nevű ellenzéki párt kezdeményezte, de a 134 fős parlamentben 84 mandátumot birtokló, Én Lépésem nevű kormánypárt ellenezte, mondván, nem tartozik a törvényhozás hatáskörébe ennek a dokumentumnak a megvitatása.

Hírdetés

A tűzszüneti megállapodást – voltaképpen

a három vezető által aláírt és kiadott nyilatkozatot -, amely véget vetett a Hegyi-Karabahban és környékén szeptember 27. óta dúló harcoknak, Vlagyimir Putyin orosz és Ilham Aliyev azeri elnök, illetve Nikol Pasinján örmény miniszterelnök írta alá.

A dokumentum értelmében a hadviselő felek addig elfoglalt állásaikban maradhattak, egy sor, korábban az örmények kezén lévő azerbajdzsáni járás visszakerült Baku ellenőrzése alá, a tűszüneti vonal térségébe pedig orosz békefenntartókat vezényeltek.

Az örmény ellenzék hevesen tiltakozott a megállapodás ellen, annak aláírását kapitulációnak minősítette, és kitartóan követeli Pasinján lemondását. A követelés alátámasztására rendszeressé váltak az ellenzéki tüntetések Jerevánban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »