Heger szerint Szlovákiának szüksége van az ukrán orvosokra és szakápolókra

Heger szerint Szlovákiának szüksége van az ukrán orvosokra és szakápolókra

Szlovákia érdeklődik az Ukrajnából elmenekült orvosok és nővérek iránt – fogalmazott Eduard Heger.

Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a kormányfő azt írta, mivel Szlovákiának nincs elég orvosa és egészségügyi szakápolója, képzésük pedig hosszú éveket vesz igénybe, ezért örül annak, hogy egy új törvénymódosítás lehetővé teszi az ukrajnai szakemberek alkalmazását.

Érdekünkben áll, hogy hosszútávon is működhessenek Szlovákiában!

Hírdetés

A kormányhivatal korábban közölte, hogy számos ukrajnai orvos és egyéb egészségügyi szakember talált menedéket Szlovákiában a háború elől, de pontos számuk egyelőre nem ismert. Ahhoz, hogy munkába állhassanak, korábban számos feltételnek kellett megfelelniük, az eljárás azonban a jövőben jócskán leegyszerűsödik.

Heger, mintha nem látná át, milyen következményekkel járhat mindez Ukrajnára, egész egyszerűen közölte:

Nagyon fontos nekünk, hogy az ukrajnai orvosok és szakemberek minél hamarabb hozzáláthassanak a páciensek gyógyításához kórházainkban. Azt akarjuk, hogy Szlovákiában hosszútávon működhessenek!

A kormányfő arra már nem tért ki, a szomszédos Ukrajnának esetleg nem hiányoznak-e majd a jövőben a saját orvosai.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »