Heger kiállt Matovič mellett: Moszkvában nem lett volna, aki helyettesítse

Heger kiállt Matovič mellett: Moszkvában nem lett volna, aki helyettesítse

Eduard Heger miniszterelnök megerősítette, hogy csak tegnap délután szerzett tudomást Igor Matovič pénzügyminiszter moszkvai útjáról. Hasonlóan tájékoztatták Ivan Korčok külügyminisztert és Zuzana Čaputová köztársasági elnököt is.

Matovič útjának részleteiről a kormányfő nem akart beszélni.

 A következtetéseket, majd maga a miniszter fogja közölni

– mondta.

​Eduard Heger azt is állította, hogy maga Matovič, még a miniszterelnöki poszton koordinálta az orosz vakcina beszerzését, így az rendben van, hogy most is ő ment Moszkvába Szputnyik-ügyben.

Közvetlen kapcsolatban állt az ottani illetékes emberrel, így senki mással nem volt pótolható

– mondta Heger.

Hírdetés

Matovič ma reggel a közösségi hálózón tett bejegyzésében tájékoztatott oroszországi útjáról.

A pénzügyminiszter csütörtökön Kirill Dmitrijevvel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatójával találkozik. A találkozó témája a Szputnyik V védőoltás lesz. A munkaértekezlet célja a vakcina Szlovákiába szállításával kapcsolatos technikai kérdések tisztázása

A Szputnyik vakcina használatba vételét bonyolítja, hogy a szlovák Állami Gyógyszer-ellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) számára nem áll rendelkezésére – az állításuk szerint – az oltóanyag értékeléséhez elengedhetetlenül szükséges adatok 80 százaléka. Ezért még nem tudott dönteni az engedélyeztetéséről.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter is megerősítette, hogy szerdán (április 7.) szerzett tudomást az előre nem tervezett útról a moszkvai nagykövettől. Értékelte, hogy Eduard Heger kormányfő is tájékoztatta őt. Lényegesen visszafogottabb volt a külügyminiszter, mint a vakcinák első adagjának érkezésekor.

Az ellenzék is kommentálta a volt kormányfő hirtelen kirándulását. A parlamenten kívüli Hlas-SD úgy látja, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter semmibe vette a külügyminiszter és az egészségügyi miniszter szerepét, amikor elhatározta, hogy Moszkvába utazik a Szputnyik V vakcinák ügyében.

Matovič önkényes moszkvai és budapesti látogatása bizonyítja, hogy Szlovákiának nem Eduard Heger vezette kormánya van, hanem második Matovič kormánya”

– állítja a párt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »