Heger: „Életem legnehezebb éve volt”

Heger: „Életem legnehezebb éve volt”

Egy éve tölti be hivatalát Eduard Heger, Szlovákia miniszterelnöke. Élete legnehezebb évének nevezte az eltelt tizenkét hónapot, mégis „rózsás” időszakként emlegeti. A kormányfő az eltelt évet videóüzenetben értékelte.

Eduard Heger pártelnökét, Igor Matovičot váltotta a funkcióban, akkor, amikor a kormánykoalíció a szétesés szélén állt. Matovič Marek Krajčí egészségügyi miniszterrel abban az időben hozták be az országba a Szputnyik vakcinát. Elismerés helyett azonban az egész koalíció ellenük fordult. Ennek eredménye volt a négy koalíciós partner közötti viszony megromlása, és ebben nem segített Krajčí lemondása sem. A miniszterek sorra nyújtották be lemondásukat, és csak arra vártak, mikor teszi meg ezt Matovič is. Végül ez március végén megtörtént, ezután egyezett meg a koalíció, hogy Heger lesz a kormányfő, Matovič pedig beült a pénzügyminiszteri székbe. Az egészségügyi minisztert az egykori katona Vladimír Lengvarský váltotta. Zuzana Čaputová államfő pontosan április 1-jén nevezte ki az új kormányt.

„A legnehezebb év ez volt az életemben, de a legkínosabb helyzetekben is kerestem a lehetőségét az ország haladásának elősegítésére” – jelentette ki Heger a videóban, hozzátéve, hogy

“A koalíció ugyanis rendkívül nehéz helyzetben volt, de végül igényes munkával telt hetek után megtaláltuk, miként menjünk előre, és ezért köszönet illeti Igor Matovičot is. Amikor átvettem a posztot, tőle három cédulát kaptam, rajtuk az alázat, bátorság, lelkiismeret szavakkal. Ezek a kifejezések közel állnak hozzám, és ebben a funkcióban a legfontosabbak”- jegyezte meg.

Hírdetés

Majd a kormányfő felidézte legfontosabb útjait, az első Prágába vezetett, majd következett a pápai látogatás és a garamrudnói nagy árvíz megtekintése. De ugyancsak az év jelentős eseményeként említette a megújulási terv megalkotását, amely mérföldkő Szlovákia életében, de eddig ennek csak két pontját tudták teljesíteni.

– hangsúlyozta a kormányfő.

Heger videójában azonban nem szólt a koalíció vitáiról, amelyek gátolják a reformokat. Ugyanakkor dicsérte a kórházreformot és a nemzeti parkok reformját, amelyek mindegyikét az OĽaNO készítette elő, a főiskolai reformot viszont elhallgatta, ez az SaS munkája volt. Megemlítette továbbá az ukrajnai látogatását, az ukrán-szlovák határon tett látogatást, megköszönte az önkéntesek, a civil szervezetek, az önkormányzatok segítését a menekültek ügyében, de egyetlen szóval sem említi, hogy az állam későn reagált a menekülthullámra. A videó végén szólt arról, hogy minden elfoglaltsága mellett is igyekszik időt szánni a családjára.

“Engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki mindenkinek a támogatásért, segítésért és egyben ígérem, hogy még jobban végzem majd a munkámat ennek a három elhatározásnak a jegyében: egyesítjük erőinket, a tapasztalatokra építünk és soha nem adjuk fel” – zárta Eduard Heger működése első évének értékelését.

(BM/Felvidék.ma/Pravda) 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »