Heger: Akkor jöhet szóba a COVID-automata kikapcsolása, ha több járás lesz zöld

Heger: Akkor jöhet szóba a COVID-automata kikapcsolása, ha több járás lesz zöld

Egyelőre korai arról dönteni, hogyan fog működni a későbbiekben a COVID-automata, hiszen még mindig sok a sárga és a narancssárga színnel jelölt járás, és vannak még rózsaszínűek is. Azon dolgozunk, hogy minél több járás zöld besorolásba kerüljön, aztán beszélhetünk valamiféle kikapcsolásról – mondta hétfőn Eduard Heger miniszterelnök.

Ezt annak kapcsán mondta, hogy Szlovákiában megvan az első két zöld besorolású járás, ezekben megszűnhetnek a korlátozások, ha „kikapcsolják” a COVID-automatát. A dokumentumban az szerepel, hogy

Hírdetés

Heger hozzátette, nagyon jó, hogy ma már regionális paraméterek szerint lehet szabályokat hozni. „Az egyes járásokon is múlik, milyenek lesznek a feltételek” – mondta. Szerinte a győzelem akkor jön el, ha az egész ország zöld lesz.

Hétfőtől a Vágsellyei és a Stubnyafürdői járás zöld besorolásba került. Három járás továbbra is piros, hat rózsaszínű. Narancssárga színnel 29, sárgával 39 járást jelölnek.

Az utazási feltételek enyhítésével és a cseh PCR-tesztek esetleges szlovákiai elfogadásával kapcsolatban Heger azt mondta, erről még tárgyalnak, és a feltételeket az utazási szemaforban határozzák meg. Nem zárta ki, hogy a megbeszélések alapján ezt még átértékelik. A miniszterelnök szerint helyes, hogy Szlovákia óvatos, tekintettel a koronavírus brit mutációjával kapcsolatos tapasztalatokra is, mert ez a variáns nagyon gyorsan terjedt.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »