Heger a Financial Timesnak: Összeomlik a Szlovák gazdaság az energiaválság miatt

Heger a Financial Timesnak: Összeomlik a Szlovák gazdaság az energiaválság miatt

Miközben itthon Eduard Heger (OĽANO) kormányfő azzal mentegeti az energiaárak szabályozásával késlekedő kormányt, hogy az év végéig még van idő intézkedni, addig külföldön már a szlovák gazdaság összeomlásáról beszélt. A Financial Times gazdasági lapnak nyilatkozva Heger kijelentette, hogy már hetek vannak hátra, hogy megoldást találjanak, és ha Szlovákia nem kap többmilliárd eurós támogatást Brüsszeltől, összeomolhat a gazdasága az energiaválság súlya alatt.

Az interjúban a szlovák kormányfő arról beszélt, hogy az orosz-ukrán háború miatt elszálló energiaárak “megölik a szlovák gazdaságot”. Szlovákiának több milliárd eurós támogatásra van szüksége, amit ha nem kap meg Brüsszeltől, kénytelen lesz államosítani a Szlovák Villamosműveket (jelenleg annak harmada van birtokában, a fennmaradó részen az olasz ENEL és a cseh PEH osztozik).

“A szlovákok 500 euróért vásárolják vissza azt, amit korábban 100 euróért adtak el”

magyarázta Heger a lapnak utalva arra, hogy bár Szlovákia öneálló elektromos áramból, a közös uniós energiapiac miatt most a többszöröséért jut csak hozzá saját termelésű villanyáramához. Hozzátéve, hogy Szlovákiában nem működne az Európai Bizottság 140 milliárd eurós különadó bevezetése a szlovák helyzeten nem javítana.

Heger szerint az uniós különadó úgy vezetnék be, hogy egyeneletesen osszák azt szét a tagállamok között, akkor Szlovákia mintegy 1,5 milliárd euróhoz jutna hozzá. Ezen kívül azonban szüksége van Brüsszel támgoatására több mint 5 milliárd eurónyi fel nem használt regionális növekedési forrás biztosítására, hogy legalább részben kompenzálni tudja az ország cégeinek energiaköltségét.

“Máskülönben a szlovák vállalkozás bezárnak, és az egész gazdaság összeomolhat”

fogalmazott. Kiemelte, ha Brüsszel nem segít,

Hírdetés

“akkor meg kell őriznünk a [saját termelésű] áramot a saját vállalkozásaink és háztartásaink számára, hogy ne omoljon össze az ország. (…) Nem akarjuk ezt megtenni, de ha nem más választásunk, akkor erre kényszerülünk”

mondta. Heger elmondta, hogy a lakosság kiadásainak jelentős részét, több mint 10 százalékát az energiaköltséget teszik ki. Ezen kívül az ország jelentős nehézipari ágazattal rendelkezik, a gyáraknak pedig hamarosan új szerződéseket kell aláírniuk új árakkal a következő 12 hónapra.

“Heteink, napjaink vannak csak hátra. (…) A cégeknek meg kell kezdeniük az energiaigényük leszerződését, és ha a kereskedők 500-600 euró/megawattóránkénti áron adnak ajánlatot, akkor azzal kinyírják a gazdaságunkat”

emelte ki.

Szlovákiában az elmúlt időszakban számos fontos, nemzeti jelentőségű munkáltató jelentett be termelésleállást vagy tömeges elbocsátást, az alumíniumgyártó Slovalcotól a műtrégyagyártó Duslo-ig. Hatalmas a bizonytalanság.

Az Ukrajnában zajló háború (és a vele kapcsolatos uniós szankciós politika – a szerk.) súlyos gazdasági nehézségeket okozott az országnak, idén 1,9, jövőre gyengécsek 0,7 százalékos gazdasági növekedést jósolnak a szakemberek.

Mindezek ellenére Heger egyértelművé tette, hogy az anyagi nehézségektől függetlenül továbbra is erőteljes szankciókat fog szorgalmazni

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »