Házi dolgozatot íratnak az elkövetőkkel a kődobálásukkal kapcsolatos "érzelemvilágukról"

A Győri Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt egy év időtartamban feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott két fiatalkorú fiúval szemben, akik gyermekkorú társaikkal együtt – összesen négyen – részt vettek egy kétszer két forgalmi sávos felüljáróval kapcsolatos kődobálásban.

A négy gyerek – közülük kettő 14 éves, tehát büntethető – tavaly novemberben Győr egyik forgalmas felüljárója alatt köveket gyűjtött, melyeket aztán megpróbáltak átdobni a felüljáró fölött. A felüljáró mellett, attól 5-10 méteres távolságban épületek is állnak.

A kődobálás akként valósult meg, hogy egy gyerek a hídon, egy pedig a híd alatti úton állva figyelte, mikor nem érkezik autó, mikor lehet a köveket a híd fölött átdobni.

A dobálással kapcsolatban rongálódás nem történt, azonban az alkalmas volt arra, hogy a környéken tartózkodókban megbotránkozást keltsen.

Hírdetés

Az ügyészség a feltételes ügyészi felfüggesztést tartalmazó határozatban a tanulmányi kötelezettséggel kapcsolatos magatartási szabályok mellett előírta azt is, hogy a fiatalkorú fiúk készítsenek egy-egy kétoldalas házi dolgozatot, melyben ki kell fejteniük a cselekménnyel kapcsolatos saját érzelemvilágukat, figyelmet kell szentelniük a szemtanúk által látottaknak, és részletezniük kell az eset tanulságait is.

Az eljárást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le. A felfüggesztés időtartamának eredményes eltelte esetén az ügyészség várhatóan az eljárás megszüntetéséről fog határozni, közölték honlapjukon.

Videó a kődobálásról:

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/ugyeszseg/videos/567869037847559/&show_text=false&width=560&t=0


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »