Házi áldás a gyülekezetben

Már a bibliai időkben gyakorlat volt a keresztyén közösségekben, hogy házanként járjanak össze gyakorolni a közösséget, erősíteni egymást a hitben. Az Apostolok cselekedeteiben ezt olvashatjuk: „Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.” Az évszázadok során mind a templomi, mind pedig az otthonokban való jelenlét fontos volt a keresztyének számára. Külföldön, de az utóbbi időben idehaza is egyre népszerűbbek azok a gyülekezeti modellek, ahol úgynevezett házi csoportokban is találkoznak a helyi gyülekezethez tartozó emberek. Van manapság jelentősége az ilyen típusú közösségmegélésnek? Felboríthatja az eddig megszokott rendet? Milyen problémákat rejthet magában egy ilyen rendszer? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Molnár Sándorral, a Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség vezető lelkipásztorával.

Milyen bibliai, illetve történelmi alapjai vannak a házi csoportokra épülő gyülekezeti modellnek?

Az ApCsel 2-ben olvasható mondatok (fentebb olvasható) jó kiindulási alapot képeznek, de nem hiszem, hogy feltétlenül vissza kellene vezetni ennek az eredetét a bibliai korba, és bele kellene erőltetni bizonyos igei passzusokba. Az, hogy a keresztyének a helyi gyülekezetekben élték meg hitüket, az egyértelmű és követendő példa számunkra is. De az, hogy ezen túlmenően milyen legyen a gyülekezetek szerveződése, nincs részleteiben behatárolva egy adott modellre. Ezt mindig az adott kor hívői döntötték el belátásuk szerint. Manapság az angolszász nyelvterületeken sok helyen bevett ez a gyülekezetfelfogás, és – tanulva tőlük – sok áldás származhat belőle.

Sokakban, ha idegen „praktikákat”, „új felfogásokat” hallanak, megszólal bennük a vészharang. Milyen ellenvetésekkel találkozott, és milyen válaszokat adott ezekre a félelmekre?

Például azzal, hogy ezzel teljesen átstrukturáljuk a református egyházban elfogadott gyülekezeti életet, tehát azt, hogy vannak istentiszteletek, hétközi alkalmaink, bibliaóráink. Én ezt nem így gondolom. A házi csoportok bevezetésével egy új lehetőség nyílt a gyülekezetünkben, amelynek megvan a kijelölt szerepe és funkciója, és nem helyettesít más alkalmakat. Ha van igény az emberekben, akkor eljönnek a hagyományos alkalmainkra. A másik félelem az, hogy a csoportokban tévtanítás terjedhet el, mivel nem a lelkész tartja az alkalmakat. A tanítás helye azonban nem a házi csoportokban van. Ezekről a lelkész, aki maga nem vezet házi csoportot, gondoskodik a bibliaórákon és a vasárnapi istentiszteleten, ami a nagy közösség, az úrvacsorai egység helye is. Egyébként nálunk, a házi csoportokban mindig magáról a vasárnapi tanításról szólnak egységesen az alkalmak, tehát az alkalmak vezetői, akik presbiterek és laikusok, nincsenek megbízva azzal, hogy ott maguk tanítsanak. A beszélgetések tehát egyszerű, Ige mentén való beszélgetések, például a vasárnap elhangzott igehirdetésről.

Molnár Sándor (f.Sebestyén László).jpg

Molnár Sándor, a Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség vezető lelkipásztora

Fotó: Sebestyén László

Ami ellenvetés és valós probléma lehet, az az, hogy a házi csoportokban megragadnak az emberek, és nem mennek tovább az oda bekerülők a gyülekezet nagyobb közösségébe. Veszély lehet az, hogy ezek a közösségek egyfajta gyülekezetté válnak a gyülekezetben. Fontos kiemelni, hogy ezek a csoportok nem missziói közösségek, hanem a már meglévő gyülekezeti közösség intenzívebb megélésének a színterei. Ezért mi kívülről nem fogadunk jelentkezőket, csak a gyülekezetből, az ezért felelősek irányítanak tagokat a csoportokba. A tapasztalat az, hogy ha ezt a hangsúlyt elvétik valahol, ott a csoportokba kívülről érkezők nem jutnak el a templomi közösségig, noha a gyülekezeti életünk fő színtere a templomi közösség, ahol együtt, közösen dicsérjük Istent, együtt részesedünk az erre elhívott tanítók szolgálatán keresztül az igei táplálékban, és ahol pásztori értelemben is figyelmet élvezhetünk. Innen vezet út a házi csoportok felé.

Hogyan működik ez a fajta közösségmegélés önöknél?

A gyülekezethez tartozásnak három szakasza van. Van az érdeklődő gyülekezeti tagság, a regisztrált tagság, és van a fenntartó tagság. Az érdeklődőket arra biztatjuk, hogy jöjjenek el istentiszteletre, hétközi alkalmakra, ismerkedjenek meg velünk. Ha elkötelezik magukat e mellett a gyülekezet mellett, akkor regisztráljuk őket, és ez után részt vehetnek például a házi csoportokban is. A fenntartó tagság, ami egyáltalán nem kötelező, pedig egy olyan lehetőség, hogy aki hozzájárulna a közösség fenntartásához, attól adományt fogadunk el.

Mikor és miért alakult meg önöknél a házi csoport?

Két éve kezdődött el, de már nagyjából tíz éve terveztem és gondolkodtam rajta. Nálunk végül a kezdő löket a járvány volt. Egyfelől az volt a tapasztalatunk, hogy azok az emberek, akik több ponton kapcsolódtak a gyülekezethez, kevésbé maradtak el véglegesen a közösségből. A másik pedig az volt, hogy az emberekben egy nagyon komoly igény fogalmazódott meg a közösségre. Az elmúlt években a járvány a keresztyénség szívét támadta meg. A keresztyénség ugyanis közösség Istennel és egymással. A Krisztusban testvérek közötti szoros közösségre sokan vágytak, és erre reagálnunk kellett. Egy házi csoport jellegű társaság megtartó erővé válhat, amikor többen nem tudunk összegyűlni. Ezek miatt döntöttünk úgy, hogy belekezdünk egy ilyen rendszer működtetésébe.

Fiatalok, biblia F: Istock

Fotó: Istock

Miről szól egy ilyen házi csoport? Hogy néz ki egy alkalom?

Van egy megérkező fázis, egy „Hogy vagy?”-kör, ahol mindenki megoszthatja azt, hogy mi történt vele. Utána a két csoportvezető közül az, aki az alkalmat irányítja, a vasárnapi tanítás alapján felvezeti a témát kérdésekkel. Ő egyfajta koordinátori, moderátori szerepet tölt be, igyekszik mederben tartani, terelgetni a beszélgetést. Nincsen meghatározva az, miről kell beszélni, de ha a témával kapcsolatban valamilyen releváns kérdés felmerül, akkor persze arról folyik a beszélgetés. Ami azonban fontos, hogy ezek a beszélgetések az Igéről és az életünket érintő kérdésekről szóljanak. A végén közös imádsággal zárjuk az alkalmat.

A csoportok vezetőit egy évre választjuk, majd egy év után újra megkérdezzük őket, hogy szeretnének-e vezetők maradni. Ez azért van így, mert mindenkinek könnyebb belátható időre szóló vállalást tenni, és így nem érzi senki azt, hogy esetleg benne ragadt valami olyasmiben, amit már nem tud jó szívvel, kellő odaadással végezni.

Sok részletet átgondolva alakították ki ezt a rendszert. Ajánlaná bevezetésre más gyülekezeteknek is?

Ez egyéni megítélés kérdése. Ahol erre igény és lehetőség van, ott jó lehet. De nem gondolom, hogy e nélkül ne működhetne jól a gyülekezet. Ezzel a rendszerrel együtt is lehet sok nehézsége, és e nélkül is virágozhat egy gyülekezet. Nálunk bevált, mi sok áldását tapasztaljuk.