A görgényhodáki kocsmában csütörtök kora délután is nagy a forgalom, a kocsmáros nem sajnálja a szilvapárlatot, minden poharat színültig tölt. Az emberek jönnek-mennek, a közönség félóránként cserélődik, a cujka fogy becsülettel.
Odakint aztán elered az eső, a mezőről mindenki hazafelé veszi az irányt, néhány szekérnyi ember azonban siet haza, inkább betér a kocsmába egy szíverősítőre. A szomszédos asztalok is gyorsan benépesülnek, ám sokat nem beszélünk a helyiekkel, hisz nem igazán tudunk románul. Pedig lenne miről beszélni, hisz Görgényhodák arról hírhedt, hogy 1990 márciusában innen szállították a pópák által fellázított és leitatott románokat Marosvásárhelyre, magyart verni.
Ez is eszünkbe jut ott a hodáki kocsmában, miközben a helyi arcokat fürkésszük, aztán lassan összeszedjük magunkat, hogy körbenézzünk a falu főterén. A hodáki főtérnek ugyanis van egy olyan különlegessége, hogy egy telken, egymástól mindössze pár méterre áll az ortodoxok és a görögkatolikusok temploma. Azt mondják, a két felekezet hívei nem igazán kedvelik egymást. A szomszédos Libánfalván is sikerült az ortodoxoknak a görögkatolikus templom mellé felhúzni az Isten hajlékát, és hát úgy hírlik ott is mindent megtesznek az ortodox pópák, hogy megcáfolják a keresztény testvériségről terjedő eszméket.
Útban a Rákóczi-vár felé
A Görgény 60 kilométer hosszú völgyében mindössze két olyan település van, ahol magyarok jelentős számban élnek. Az egyik Görgényszentimre, ahol ma már nagyon erősen apad a magyarok száma, ami annak is köszönhető, hogy 1988-ban megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Pedig a település dicső múltat mondhat magáénak: a falu feletti Rákóczi-vár egykoron a 22 települést számláló görgényi uradalom központja volt. A várat Mátyás uralkodásától kezdve székely ispánok lakták, később erdélyi fejedelmek használták, főleg a közeli vadászterületek miatt. Itt mondott le a fejedelmi címről Barcsay Ákos 1660 szilveszterén, majd 1661-ben, kivégzéséig itt is raboskodott. 1704 májusában Teleki Mihály kuruc serege bevette, mire 1707. október 10-én Rabutin hatalmas túlerővel ostrom alá vette. Százfőnyi őrsége 1708. március 10-ig védte, majd élelem híján kitört az ostromgyűrűből és elmenekült. A császáriak ezután földig rombolták a várat, amelyből ma szinte semmi nem látható. Görgényszentimrének kastélya is van, de a magyar élet mára a református templom és parókia kerítései mögé szorult vissza.
De hogy mégse lógó orral induljunk a hegyekbe, előtte kanyarodjunk fel a Nagy-Kásva-patak völgyébe, ahol Szentimrétől 11 kilométerre található Görgényüvegcsűr. A mindössze 300 éves települést az üveggyártás hívta életre, ugyanis az 1700-as években kvarchomokot találtak a közelében. Az üveggyártás alapanyaga mára elfogyott, az üveghuták bezártak, ám a magyarok itt maradtak a hegyekkel körbezárt völgyben. És ha már maradtak, ápolják a magyar kultúrát és hagyományokat. Ehhez egy Erdély-szerte ritkaságnak számító történet: a Csalogány néptánccsoport tíz fővel alakult meg pár évvel ezelőtt, de ma már 130-an táncolnak három korcsoportban. A legnagyobb veszély itt is a munkalehetőség hiánya, és a fiatalok elvándorlása. A mentőöv a turizmus lehetne, illetve az, ha minél többen felfedeznék a Görgény mente utolsó magyar szigetét.
Az ismeretlen Észak-Görgény
Disznópataka után már nincs több település a Görgény mentén, a völgy bezárul, már csak Laposnyatelepen találkozunk emberekkel, akik közt van jó pár magyar is. Maga Laposnya már fent van a Görgény forrása alatt, neve mindig is összefonódott a vadászattal. Horthy Miklósnak is volt itt vadászkastélya, de az leégett, így ma már csak a ’20-as években a román királyi család által építtetett épületegyüttes látható. Ezt a kommunizmusban államosították, majd Ceaucescu kedvenc vadászkastélyává vált, ahol olyan gazemberek is megfordultak, mint Hruscsov vagy Tito. A Görgényi-havasok északi részébe tett kirándulásunknak kiváló kiindulópontjául szolgáló Laposnyáról kicsit vissza kellett ereszkednünk, hogy a Fancsal-patak torkolatánál lévő élelmiszerboltban „feltankoljunk” élelmiszerből két napra. Innen azért még igénybe vettünk némi terepjárós segítséget, hogy a Fancsal-völgyben minél feljebb jussunk. Végül 23 kilométer autózás után érkeztünk a Fancsal csúcsa alá, amely út autó nélkül egynapi járóföld lett volna. Az igazi kalandok ez után kezdődtek, ugyanis Észak-Görgény turisztikailag teljesen feltáratlan: turistajelzés csak nyomokban volt felfedezhető, amíg megmásztuk a Fancsal 1684 méteres csúcsát. Odafent a Wass Albert regényeiből jól ismert háborítatlan vidék tárult elénk, olyan kultikus helyekkel, mint a Komárnyik, a Jód-mező vagy a Szalárd-völgy. Észak felé folytattuk utunkat, immár a Zászpás-tető felé. Közben néha siketfajd rebbent fel előttünk, medve által szétdúlt földiméh-fészkeken keltünk át, de volt szerencsénk betekinteni farkasverembe is. A Zászpás andezittornyából már látótávolságba került a Maros túloldalán terpeszkedő Kelemen-havasok is a Funtinel-mezővel és az Istenszékével.
És hol máshol is végződhetett volna görgényi kirándulásunk, mint Galonyán, az Auguszta Vendégházban.
Mert ugye nemcsak a Wassok és Éltetők birodalma volt ez a vidék, hanem a Keményeké is. Kemény János 1923-ban örökölte meg a marosvécsi kastélyt, de a vadászat miatt gyakran utazott ide fel a Maros-áttöréshez. Itt azonban mindig helyi románoknál kellett megszállnia, ezért felesége, Auguszta Paton titokban építtetett neki egy vadászkastélyt Galonyán. A galonyai kastélyt 1945 után államosította a román állam, volt szálloda és étterem is. Jelenleg egy román cég tulajdona, tőlük bérli Kemény János unokája, Kemény Nagy Géza, aki panzióként működteti a kastélyt. Itt búcsúztunk el a görgényi rengetegtől, magunkba szívva vad, de mégis vonzó hegyi világának semmihez sem hasonlítható levegőjét.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
