Hazajáró: Barangolás a Bodrogközben

Hazajáró: Barangolás a Bodrogközben

„Rákóczynak ősi szülőföldje, Kossuth Lajos nagy lelkével töltve, nyelvteremtő Kazinczynk Széphalma, Szemerének múzsalakott falva.” Ha ezekből a sorokból sem derült ki, hol járunk, nagy földrajztudósunk, Cholnoky Jenő kisegít: „Az Alföld szélén kiemelkedő tűzhányóhegy impozáns romjainak lábánál, mesés szép helyen fekszik Sátoraljaújhely. Egyik oldalán vadregényes erdős hegyek, a másikon a végtelen Alföld. De micsoda hegyek! Óriási nagy tűzhányóhegy félig eltemetett, de még mindig épségben megmaradt romja!”

Szeretjük Sátoraljaújhelyet, vagy ahogyan itt mondják: Újhelyet. Szeretjük, ahogyan ölelkezik az alföldi róna a rég pihenő vulkánokkal, szeretjük, ahogyan ezek a vulkáni kúpok minden átmenet nélkül kinőnek a Bodrogköz folyóágak szabdalta ártéri világából.

„Juhok, tócsák és zöld, zöld – mennyi rét! Túl hullámos, kúpos hegyek kísérnek. S az álom éjjel zsongást hoz, zenét: a ritmikus vulkán-csúcsok zenélnek.” – írta a zempléni tájról Áprily Lajos. Nézz fel akár a Bodrogközből a hegyóriásokra, vagy tekints le a Magas-hegy kilátójából a rónára, érezni fogod, hogy különleges tájékon jársz. „Faluszerte, messze vidékig színmagyar tájék ez. Ha típusának élességét a városi élet hatása és a különféle idegen nemzetiségek közel szomszédsága el is tompította, egy-egy félreeső, mocsárelzárta falu népe csaknem változatlanul megőrizte ősi jellegét” – írja Zemplén vármegye népéről Virter Ferenc még valamikor a XIX. század végén.

Ez a nép az a nép, amelyet aztán 1920-ban a trianoni békediktátum hosszú időre elválasztott egymástól.

Zemplén fővárosát, Sátoraljaújhelyet is kettévágták 1920-ban, mégpedig a csörgedező Ronyva-patak mentén: a város közel 2000 hektár területtel, egy iparteleppel és egy vasútállomással lett szegényebb. Az elcsatolt városrész a Slovenské Nové Mesto nevet kapta Csehszlovákiában – és hogy milyen jól sikerült ez a munka: a Ronyva túloldala mára elszlovákosodott.

„Széphalomról becsavarodtam a Bodrogközre. Országútnak híre se sincs, csak úgy őgyelegtünk faluról falura. Különben nem untam meg magamat, mert a Bodrogköz szép, gazdag vidék.” Petőfi nyomán Újhelyről mi is becsavarodtunk a Bodrogközbe, amely, ha csak a tájat nézzük, mit sem változott legnagyobb költőnk látogatása óta. Már Anonymus is említi a tájat, amely nem más, mint a Tisza, a Bodrog és a Latorca által határolt 800 négyzetkilométeres terület.

Ez a három folyó valójában egy szigetté alakította, melyek közül a Tisza formálta leginkább a bodrogközi tájat: a folyó elhagyott medrei, mint a Tice és a Karcsa a bizonyítékai annak, hogy a Tisza vándorolt. A maga után hagyott homokhátakon, hordalékkúpokon alakultak ki a mai települések. A Bodrog igazi érdekessége, hogy nincs forrása, mert a Latorca és az Ondava vizeinek egyesüléséből keletkezik Zemplén falutól északra.

Hírdetés

A ma a Felvidékre eső nagyobb területet Felső-Bodrogköznek hívják, megkülönböztetve a magyar területen elhelyezkedő Alsó-Bodrogköztől, igaz, Magyarországon ezen megkülönböztetés nem használatos. A trianoni döntésnél az elsődleges szempont az volt, hogy legyen vasútvonala a csehszlovák tákolmánynak, elsősorban ennek köszönhető, hogy a Bodrogköz mára perifériás terület lett. Aki Bodrogszerdahelynél belép a Bodrogközbe, arra nemcsak egy földrajzi és néprajzi kirándulás vár, hanem erős identitásőrző magyar közösségekkel is találkozhat, miközben egy történelmi barangolás keretében egymás után járhatja be a magyar falvakat.

A Felső-Bodrogközben várak, kastélyok, kúriák tanúskodnak több mint ezeréves históriánkról. Hol máshol is kezdhetnénk utunkat, mint Karoson, ahol a község határában tárták fel az egyik leggazdagabb sírmellékletű honfoglalás kori temetőt. A díszes szablyák, övveretek, tarsolylemezek és a sok pénzérme azt bizonyítja, hogy a magyarság ebben a térségben építette ki első hatalmi központját. Az Árpád-korban való barangolást Karoson folytatjuk, ahol a 11–12. század fordulóján épült román stílusú körtemplom.

A leleszi apátságot 1180-ban alapította a váci püspök, erődítései a 16. században épültek. 1213-ban az itteni templomban helyezte el II. András király a meggyilkolt Gertrúd királyné jobb kezét, amellyel gyilkosai ellen védekezett. A tatárjárás Leleszt és a Bodrogköz több települését elpusztította. Kisgéres például arról is nevezetes, hogy a falu népe a híres borospince-komplexumban rejtőzött el a tatárok elől, amely 79 bejáratból és hozzávetőleg 300 pincetorokból áll, zömmel vulkáni tufába faragva.

A török évszázadok idején is viharos volt a Bodrogköz történelme. Ebből a korból Nagytárkányt emeltük ki, amely nemcsak sóhivataláról híres, hanem Balassi-szobráról is. A költő itt élt testvérhúgán keresztül köthető a községhez, illetve felesége, Dobó Krisztina halála után itt nevelkedett tizenkét éves koráig a fia is.

A Bodrogköz legépebben megmaradt vára Nagykövesden áll, pedig 1673-ban a császáriak lerombolták, mert birtokosa, Soós György belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe.

A török utáni szabadságküzdelmek is végigsöpörtek a tájon, sőt Borsi révén igencsak kapcsolódik a vidék ezekhez az eseményekhez. 1676-ban Zrínyi Ilona Munkácsról Regécre vezető útja közben a borsi kastélyban szállt meg, és a véletlennek köszönhető, hogy II. Rákóczi Ferenc március 27-én itt született meg. A szabadságharc után egyre-másra nőttek ki a kastélyok a földből errefelé. Bély kastélyát 1781-ben Sennyei László építette, míg a szomszédos Perbenyiken 1789-ben a Mailáthok húztak fel egy földszintes kúriát.

De ugorjunk a reformkorba, mikor Bodrogszerdahelyen nem más, mint Kossuth Lajos volt Vécsey Pál jogtanácsosa. Vécsey Pál és felesége, Novák Sarolta hamar felismerték Kossuth talentumát, és pozsonyi mandátumhoz segítették. Ellenértékül csupán azt kérte a báróné Kossuthtól, hogy az országgyűlés eseményeiről időnként levélben értesítse. Ezek a levelek kis idő múlva olyan eseményekké nőtték ki magukat Bodrogszerdahelyen, hogy olvasásukra a szomszédos grófi családok is összegyűltek.

1920-ban aztán a trianoni diktátum kettévágta a Bodrogközt. Azóta a Felvidéken maradt területnek Királyhelmec a „fővárosa”, ennek megfelelően Szent Istvántól Esterházy Jánosig minden jó magyar embernek ott a szobra a főtéren és környékén. És bár az asszimiláció ezen a településen a legerősebb, egy bodrogközi történelmi kirándulásnak illik itt végződnie. Mert a Bodrogköz történelme kicsiben olyan, mint az ezeréves hazáé nagyban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »