Hazajáró a ma7-en: Szinevér, Ruszinföld ékszerdoboza – Videóval

Hazajáró a ma7-en: Szinevér, Ruszinföld ékszerdoboza – Videóval

Alsókalocsán különös benyomások érhetik az utazót. Elsőként talán kissé szürreális érzés keríti hatalmába; olyan, mintha még mindig a szovjet időkben járnánk. Ezt erősítik az odahaza már 1990 körül leselejtezett járművek, de a mindenütt uralkodó szürke tónusok is a rég elfeledett „ruszki” hangulatot árasztják.

Az elején tisztázzuk, hogy Alsókalocsa Kárpátalján található, odafent a Gorgánok hegyláncai alatt, a Talabor kiszélesedő lapályán, valahol Ökörmező és Királymező között, a Máramarosi Verhovinában. Vagyis ez a terület ezer évig a Magyar Királyság szerves része volt, csak a XX. század sorsfordítóin került idegen fennhatóság alá.

Jelzésértékű, hogy Kárpátalja hegyeit 1990 után nem mi, magyarok fedeztük fel újra, hanem azok a csehek, akik 1920 után röpke 20 esztendeig vertek itt tanyát. A legszebb hegygerinceken ma már a csehek útbaigazító táblái tájékoztatják a turistákat, a turistajelzések rendszere is cseh hatást tükröz, akárcsak a panziók is cseh túrázókkal, quadosokkal és endurósokkal vannak tele. Talán Nyikola Suhaj (Mikola Petrovics Szjuhaj) betyár legendája is a múlt homályába veszett volna, ha Ivan Olbracht cseh író nem teszi közismertté rövid, de viharos életét. Suhaj betyárt 1917-ben sorozták be a Monarchia hadseregébe, de ő inkább fegyverestül megszökött, és az Alsókalocsát övező hegyekben bujkált. A felkutatására küldött csendőrök közül állítólag kettőt is meggyilkolt, majd zsidó kereskedőket rabolt ki és ölt meg, de az 1921-ben ellene küldött cseh zsandárok sem jártak jobban. Végül aztán saját társai ölik meg az öccsével együtt a 3000 korona vérdíj fejében, amit azért nem kapnak meg, mert a Suhajnál gyanított több százezer korona nem kerül elő. Suhaj és öccse sírja ott van a falu feletti dombon, amely akkoriban megszenteletlen föld volt, és ugye a rablógyilkosoknak csak efféle sír járt akkoriban.

Alsókalocsán igen sok a látnivaló, sőt e tekintetben talán egész Ruszinföld leggazdagabb települése.

A falu központjában található az innen elvándoroltak és az ide soha vissza nem térő ruszinok emlékműve, kissé északabbra pedig ott a ruszin fatemplom is, amely a kommunizmusban Ateista Múzeumként funkcionált! A falu határában, a Talabor összeszűkülő völgyében áll az Árpád-vonal helyrepofozott bunkere, ahová a skanzenben bérelt FUG csapatszállító járművel érkeztünk. A falun végigvonulva számunkra talán az volt a legmeglepőbb, hogy annyira megszokott a páncélosok látványa, senki még csak ránk se hederített.

Alsókalocsa legérdekesebb látnivalója kétségkívül a falumúzeum, amely a századfordulót igyekszik idézni. Ennek megfelelően van magyar csendőrőrs, állami népiskola, szabóműhely, zsidó kocsma és vasúti resti is. Sőt a vasúti restiben egy sarokban ott ül Egán Ede is, legalábbis egy bábu formájában. Egán Edéről illik tudni, hogy 1897-től, mint a hegyvidéki kirendeltség miniszteri biztosa, a kisparaszti gazdaságok bizonyos mértékű megsegítését kezdeményezte, a galíciai zsidók növekvő beáramlása ugyanis nem kedvezett a ruszin mezőgazdaság fellendítésének. Az akció „kulturális” programjával a ruszinok részbeni elmagyarosítását kívánta elérni, görögkatolikus vallásuk megtartásával. És ha már Alsókalocsán jár az ember, érdemes felkapaszkodni a Talabor völgye fölé emelkedő bércekre, az 1700 méter fölötti Negrovecre és Sztimbára is, amelyek egyrészt ismeretlenek a magyarországi túrázók előtt, másrészt teljesen érintetlenek: úgy állnak ma is ott, ahogyan 1944-ben itt hagytuk őket.

Hírdetés

A Talabor völgyében feljebb hatolva érjük el Kárpátalja egyik legszebb látnivalóját, a Szinevéri-tavat.

A legenda szerint a szépséges Színy beleszeretett egy pásztorlegénybe, Vérbe, akit a leány apja megöletett. Amikor a leány megtudta, mi történt a fiúval, rohant hegyen, völgyön át a tett helyszínére, és zokogni kezdett. Csak sírt és sírt, mígnem könnyei egy tavat képeztek a tisztáson: ugyanolyan kéket, mint a leány szemei, és ugyanolyan kéket, mint a Kárpátok feletti égbolt. Az emberek a tavat a szerelmesekről Szinevérnek nevezték el. A tó keletkezését illetően persze van tudományos magyarázat is, eszerint ez a hegyvidéki tó is ugyanúgy földcsuszamlással jött létre, mint az erdélyi Gyilkos-tó. És ahogyan a Gyilkos-tó környéke is ma már giccsparádé, itt, a Szinevéri-tónál is megjelentek az ipari turizmus bodegái.

A Szinevéri Nemzeti Park legféltettebb kincsére persze nagyon figyelnek a parkőrök, de azért ez mégiscsak a volt Szovjetunió. Ez az érzése erősödik az embernek, amikor egy quados csapatot meglátva a fiatal ruszin parkőrök nagy sebbel-lobbal pattannak motorra, majd tíz perc múlva szemlesütve kullognak vissza, mögöttük az „elfogott” orosz aranyifjakkal, akik vodkát locsolva terítenek meg a piknikhez. A parkőröket elhajtó oroszokkal a Tó-havas alatti virágoktól pompázó réten is összefutunk, persze ide sem gyalog érkeztek. A Szinevéri-tóra egyébként a legszebb kilátás az 1495 méter magas Tó-havasról tárul elénk, ahonnan belátni szinte az egész Nemzeti Parkot. Északra, 4 kilométerre ott az ezeréves határ, délebbre a Negrovec tömbje uralja a tájat, alattunk a Talabor völgye kanyarog Alsókalocsa felé.

A Szinevéri Nemzeti Park azonban nem csak a gyönyörű tóból és a környező hegyekből áll.

Az Ozerjanka folyón a XIX. században épült gát (klauzura) az utóbbi időkig faúsztatási múzeum volt, a 2010-es árvíz azonban tönkretette. Az újjáépítési tervek már készen állnak, csak a pénzt várják Kijevből. Kissé odébb egy medverezervátum található, ahol az ukrán városokban táncoltatott medvéket próbálják visszaszoktatni a természetes környezetükbe. Számunkra a legkedvesebb az Alsószinevér feletti Árpád-vonal bunkerösvény, amely mentén több bunker is található a Talabor szorosában. A Nemzeti Park a turisztikai potenciált látva a bunkerekben, rendbe hozta és turistaösvénnyel kötötte össze őket, és közben nem felejtett el magyar zászlót és magyar feliratot is elhelyezni a bejárathoz.

Pedig erre aztán tényleg nem kényszeríti senki a ruszinokat, és azt sem mondhatni, hogy üzleti szempontok lennének a háttérben, hisz magyar turistával nem is találkoztunk szinevéri utunk során. A magyar múlthoz való kötődés és nosztalgia az élő skanzenként ható Felsőszinevéren is jól érzékelhető. Nehezen is szabadulunk el a kolibából, ahol jobb híján csak cukorpálinkát mérnek, ám már ez is elég egy kis közös álmodozáshoz, egy közös magyar–ruszin jövőről. Kárpátalja tehát nem csak Munkácsból és Vereckéből áll. Ideje újra felfedezni, még mielőtt nem költözik be minden ruszin faházba egy cseh vagy egy ukrán befektető.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »